Herczeg Ferenc - Huszti Huszt
FULL TRANSCRIPT
Huszti Hus.
>> Az író előszava.
Tavaly Görögországban jártam.
A Triest Konstantinápi gőzhajóval mentem
és fiúéban szálltam hajóra.
Az első osztályon mindössze csak hat
utast találtam. Három utazókereskedőt,
egy montenegrói vajdát, egy trieszti
görög asszonyt és egy katolikus papot.
Az első négyről nincs mit mondanom. A
görög asszony fekete szemére azonban ma
is emlékszem.
A két szeme úgy égett és világított,
mint a mécses pár. Az asszony vértelen
arca és törékeny termete pedig azt a
benyomást keltette, hogy a két mécses
kiszívott a testéből minden nedvet.
A pap egy szép és imponáló bibliai alak
a jerikói érsek volt.
Írországból jött, ahol tulajdonképpeni
hazája volt, és egyelőre Konstantinápoly
felé igyekezett.
Alig lehetett még 50 esztendős,
magas izmostermetű, energikus fejű és
parancsoló tekintetű férfi volt. A
keleten élő katolikus papok szokása
szerint hosszú szak eresztett, amelynek
barna sejmébe ezüst csávok vegyültek.
Az érsek nem sokat törődött útitársaival
pedig a görög asszony ugyancsak
villogtatta reá a szemeit.
Napközben rendesen a kapitányi hídon ült
és a breviáriumát olvasgatta.
Étkezés előtt és után állva mondotta az
asztali áldást. Németül csak törve
beszélt,
angolul és franciául azonban kitűnően
tudott.
Utazásunk második napján ostoba dolog
esett velem.
A görög asszonysággal élődtem, és
közben, nem tudom már, hogy miért és
hogyan, szóba került a halál.
Azt találtam az asszonynak
indítványozni, hogy aki kettőnk közül
előbb meghal, az küldjön a másiknak
képes levelezőlapot a túlvilágról.
Ez ebédnél történt. Az érsekkor szó
nélkül fölkelt, összekulcsolta a két
kezét, és lehajtott fővel fölment a
födézetre.
Világos volt, hogy megbotránkozott az én
léha megjegyzésem.
Most már az egész utastársaság megorrolt
rám. Még a német kereskedők is, akik az
imént még mekhegve nevettek a rossz
élcemen.
A kapitány később komorarcal tudtomra
adta, hogy ő eminenciája bejelentette,
hogy ezen túl a másodosztály utasok
asztalán lóhajt étkezni. Nem akart velem
többet találkozni.
Én természetesen nem hagyhattam annyiban
a dolgot. Fölkerestem az érseket a
parancsnoki ídón, és a kapitány
jelenlétében töredelmesen megkövettem.
Megmondottam neki, hogy egyébként nem
vagyok romlott ember, de legtöbb
honfitársammal együtt megvan az a rossz
szokásom, hogy nem igen ügyelek a
nyelvemre. Ő eminenciája kezet nyújtott.
Szelí és fájdalmas mosollyal mondta,
hogy nem akart engem megalázni.
Ő az élete javát hitetlenek közöltötte,
ahol sok káromló és durva beszédet
kellett meghallgatnia.
Éppen azért a keresztény katolikus
hívőkkel szemben talán kicsit
érzékenyebb, mint kellene lennie.
Végül megígérte nekem, hogy a kedvemért
továbbra is asztaltársunk marad.
Bevallom, kissé meghatott a jelenet, és
kezet akartam neki csókolni. Ő azonban
szelíden elvonta férfias szép kezét, és
megölelt.
Így aztán szent lett közöttünk a béke.
Harmad napra elértük Kattarót, az utolsó
osztrák megálló helyett, és ott oly
föllázító dolog történt velem, hogy ma
is remeg még kezemben a tol, ha
visszagondolok rá.
Az öbölben egy egyenruhás tisztekkel és
fegyveres csendőrökkel megrakott csónak
várta a hajónkat. Megtiltották a
kapitányunknak, hogy kikössön. Azután a
leeresztett hajóhágcsón fölmásztak a
födélzetünkre.
Nagy zűrzavar, futkosás és vallatás
kezdődött.
Kitűnt, hogy a budapesti főkapitányság
megkeresésére egy Husti vagy Hus nevű
magyar embert kutattak, aki több
rendbeli büntetendő cselekmény
elkövetése után megszökött. Sokjel arra
mutatott, hogy az Adriának vette útját.
A kattaroiói kerületi főnök, aki
személyesen vezette a kutatást, először
maga eré rendelte a födézet közutasait.
Azok mindenék dalmáciai és albániai
parasztok voltak, amit könnyűszerrel meg
lehetett állapítani. Később egyenként
vallatóra fogta a másodosztályúakat.
Ezek között akadt ember, akire ráillett
volna Huszti vagy Huszt uram személy
leírása.
Miután a hajó személyzettel is végzett,
a főnök úr hivatalos udvariassággal,
maga elé kére az első osztályúakat.
Nekem is oda kellett mennem. A főnök úr
egy padon ült a hajó kapitánya és az
érsek között, akik némán nézték végig az
egész procedúrát.
A német utasok előmutatták útlevelüket,
nem különben a montenegroi Vajda is,
akit egyébként a kapitány személyesen is
ismert. Jöttem én.
Önmagyar ember, az vagyok. Mi a neve?
Megmondtam.
Van valami legitimációja?
Biz az nincs. Úgy tudom, hogy a görög
határon nem kérnek útlevelet az
embertől. Hm. A főnök úr újból átfutott
a Budapestről érkezett táviratot.
Körülbelül 30 esztendős magas szőke,
különös ismertetőjele nincs.
A kutató pillantása idegessé vált. A
pénztárcámban volt néhány névjegyem és
levelem. Azt megmutattam neki.
A kerületi főnök vállalatpont.
Adja ide, kérem, a zsebkendőjét. Minek
az?
HF van belehímezve.
Ez lehetne huszti is.
De kérem, hiszen a kapitány jól ismer
engem.
Ez az úr már többször utazott a hajómon,
mondta a kapitány, de a nevét nem tudom.
Én csak annyit tudok, hogy magyar
embernek és írónak szokta magát mondani.
A kapitány határozottan gyanakodott rám.
Azér se komorcal ült a főnök mellett, és
szürke szemét. olyan erősen rám
szegezte, mintha bele akarna látni a
lelkem fenekére.
A görög asszony szemében már ott
lobogott a rémült vált. Igen, te vagy
az, nyomorult. A tisztviselők
összesúgtak. Végül megszólalt a főnök.
Be fogja látni, hogy ezek után nem
engedhetem öntább utazni.
Vessünk fátyolt arra, ami a következő
két órában történt.
Én természetesen megtettem mindazt, amit
megtesz a magyar ember, ha a külső
országban Innyúria éli.
A kattárói városházán mindenek előtt
rövid, de velős bírálatot mondtam az
osztrák közigazgatásról általában és a
rendészetről különösen.
Azután megígértem, hogy el fogom
csapatni az egész kániát a kerületi
főnöktől kezdve a Csendőr őrs vezetőig.
Végül táviratokat írtam. a magyar
miniszterelnöknek, a belügyminiszternek,
az osztrák miniszterelnöknek
és ugyancsak a belügyminiszternek,
továbbá a közös külügyminiszternek,
azután a Zárai kormányzónak és a
Csendőrfőparancsnokhoz,
végül a budapesti irodalmi és újságírói
egyesületek elnökeihez és több képviselő
barátomhoz.
Másnap reggel tudomásomra adt egy
tisztviselő, hogy szabad vagyok.
Úgy látszik, mégis tévedés volt, mondta
a hajóm természetesen akkor már a jóniai
tenger kék habjait szelte, s nekem négy
napig kellett várnom, amíg utamat
folytathattam.
Egyelőre azonban nem is akartam utamat
folytatni. Kijelentettem, hogy nem
megyek el addig káttáróból, míg példás
elégtételt nem kapok.
Az alantas közegeknek hajlandó lettem
volna megkegyelmezni, de abban
megkötöttem magam, hogy a főnököt
elcsapatom.
Négy napig úgy jártam, keltem a város
szűk utcáin, mint az állatseregletből
kiszabadult oroszlán.
Ahány császári tisztviselő volt,
ilyedtel lakult meg körülöttem.
A negyedik napon, amikor a patrazi gőzös
ott sistergett a kikötőben, elpárolgott
a haragom, és én gyors elhatározással a
hajóra vitettem a pogyászomat, és
folytattam az utazásomat.
Közvetlenül a gőzös indulás előtt
megszólította a jegyeket ellenőrző Lloyd
ügynök.
Önnel nem esett volna meg az a
kellemetlenség,
ha ő eminenciája az érsek, önre nem
tereli a kerületi főnök gyanúját.
A jerikói érsek.
Mi mondta a főnöknek, hogy megfigyelte,
amikor ön ének idején írásokat és
ruhadarabokat dobott a hajóról a
tengerbe.
De hiszen ez hazugság,
nem hihető, hogy az érsek hazudott
volna, valószínű, hogy tévedett.
Ez a fordulat meglepett és zavarba
ejtett.
Miért áskálódott volna ellenem a szent
férfiú? Büntetés akart ez lenni a
túlvilági képes levelezőlapért. Ez
lehetetlen.
Folytattam utamat és tovább törtem a
fejemet furcsa kalandomon. Egy pár nap
múlva már az até Hermész utcában levő
Danglöter fogadó szép ebédlőjében villás
reggeliztem.
Az Akropolis tövében végleg megbékültem
a sorsommal.
Legközelebbi vasárnap kimentem a
piireuszi helyi vonattal a faleróni
fürdőbe. Egész délutánt ott töltöttem,
és az utolsó vonat indulás előtt a
tengerübőlre néző nagy fogadó teraszán
este bédet rendeltem.
A parton katonazene játszott, és a
villamos reflektorok fényében nagy tömeg
sétált feles alá a rakétákat nézegetve,
amelyeket az öbölben macskázó görög
hadihajók eregedtek.
Magamban voltam, és azzal muladtam, hogy
a vacsorázó közönséget szemléltem.
A szomszéd asztalnál kicsi de nagyon
jókedő társaság ült egy fiatal angol. Én
legalábbis annak néztem, és két csinos
hölgyecske, kiket külsejük után a
keleten sűrűn képviselt. Francia
művésznők válfajához soroztam.
Az angol körülbelül 30 esztendős,
pompásan megtermett, rokonszembes és
energikusképű ember volt.
Az arca simára volt borotválva.
Fehér flanellruhát,
fehér cipőt és panamakaalapot viselt.
Szemében monokli csillogott.
Bizonyára nem volt a londoni Cityből
való kereskedő, hanem vagy sportember,
vagy katonatiszt. mulatságos dolgokat
mondhatott a hölgyeinek, mert azok
valósággal pukkadoztak a kacagástól a
gaballérarca azonban komoly és nyugodt
maradt. Ez az oxfordi nevelés hatása.
Szomszéda már az ebéd végén voltak, de
azért még egyre hozták a francia
pezsgőt.
A fehér flanellruhás ember most
rágyújtott egy igen vastag havannára,
közben felém fordította az arcát.
A tűzes és erős tekintetű szürke szeme
egy pillanatig megpihent rajta. Nekem
úgy rém lett, hogy az angol egy könnyű
mosolyt harap el. Hol láttam én ezt az
embert? Mert bizonyos, hogy láttam már,
mégpedig mostanában.
Valami különös eszme társulás révén a
jerikói érsekre kellett gondolnom.
A monoklis gentlemen nem törődött velem
többet, erősen itatta hölgyeit. Én
azonban nem tudtam többet levenni róla a
szememet.
Hol láttam ezt a férfias és rokonszemves
koponyát, mert bizonyos, hogy látta.
Az utolsó vonattal be kellett mennem a
téme.
Az angol nem volt a vonaton, és ebből
arra következtettem, hogy küll lakik
faleromban.
Másnap délelőtt a Nemzeti Múzeumot
jártam, mikor villás reggeli idején a
szállásomra mentem. A fogadó Svájcia egy
névjegyet adott át nekem.
Ez az Úr várja önt a társalgóteremben. A
névjegyen ez állott Laroon F hust the
hust.
Huszti huszt.
Egyszerre Kattáróra a kerületi főnökre
és a jerikói érsekre gondolta.
A férfi, aki a társalgóban várta,
Faleroni angol volt. Ezúttal nem volt
rajta a fehér ruhája, hanem kitűnő
szabású fekete kabát. Fehér kesztyűs
kezében fényesre vasalt, köcsög kalapot
tartott. Monoklia barátságosan
csillogott felém.
Bocsássa meg, hogy újabb
alkalmatlanságot szerzek önnek." Szólt
hozzám magyar nyelven.
Ez a hang. A szeme közé néztem. Most már
tudtam, hogy kicsoda. Ön a Jerikói
érsek. Kissé meghajtotta magát. Voltam,
de már nyugalomba vonultam. Magyarázza
meg nekem.
Mindent megmagyarázok. Szólt nyugodtan,
"hiszen azért jöttem."
Leültünk egymással szemben. A báró egy
elegáns cigarett vett ki a zsebéből, és
elém tartotta.
Érsekkoromból úgy emlékszem, hogy
szereti a könnyű cigarettát. Mondta.
Szolgálhatok-e egy Jakkával?
Tüzet is adott, maga is rágyújtott,
azután rátért a dologra.
Mindenek előtt bocsánatot kérek az
alkalmatlanságért, amit önnek kattáróban
szereztem. Kénytelen voltam vele, azt
hiszem, ön most már érti az
összefüggést.
Nem egészen,
pedig a dolog fölötte egyszerű.
Én Budapestről jöttem, és mivel tudtam,
hogy a fővárosi rendőrség néhány
semmiség miatt fel akar tartóztatni az
utamon, Jeriko Jérsek inkognitójában
utaztam.
Az inkognitó ugyan sűrű volt, de mivel
az osztrák rendőrtisztekkel már korábbi
időkben is kellemetlen tapasztalatokat
szereztem,
kiszolgáltattam nekik önt, hogy elejét
vegyem a további kíváncsiskodásoknak.
Remélem, tisztességesen bántak önnel.
Köszönöm szíves érdeklődését, de most
már ne beszéljünk erről, amit
parancsolja.
Cigarettája kialudt, és ő újból
rágyújtott.
Én akkor hirtelen a következő kérdéssel
támadtam rá. Mondja kérem, kicsodaön
tulajdonképpen?
Nem adtát a kapus a névjegyemet.
Azon husbáró neve van. Az őné ez a név?
Az enyém, mert magam csináltam. Erre nem
lehetett mit válaszolni.
Úgy éreztem, hogy fontos
fölvilágosításokat kell még kérnem
Huszti Huszt úrtól. De azért az első
kérdések, amelyeket hozzáintéztem, mégis
csak jelentéktelen külsőségekre
vonatkoztak.
A szép szakkál, amelyet ő nyerikóér se
korábban viselt, ászaká volt.
Természetesen
én elvből mindig simára borot párt
arccal szoktam dolgozni
és szakálas arccal utazni.
Ha sima arcú embert köröztetnek, akkor a
rendőrségügyet se vet a szakállasokra.
A szakálragasztásnak az a tökéletes
módja, amely önnek is feltűnt saját
találmányom.
Kissé hosszadalmas eljárás, de a szakál
hetekig is eltart, és tévedésbe eja a
szakembert is. Szakember alatt rendőrt
ért.
A báró kicsinylően legyintett a kezével.
A rendőr nem szakértő, csak a borbély.
S ha már sürgősen el kellett hagynia
Magyarországot, miért vette útját? Éppen
Görögország. És miért nem Amerika felé?
Hová az ön kartársai, ha szabad ezt a
kifejezést használnom, rend szerint
utazni szoktak.
Ahol mindenki jár, ott nem tanácsos
járni, válaszolt nyugodt mosollyal a
báró.
Ön alkalmas int nem tudja, hogy
Görögország engem épp, hogy kevéssé
szolgáltat ki, mint Amerika. Nem tudtam.
Sejtettem. Otthon erről egyáltalán kevés
embernek van tudomása, ami némileg
iskolaiatásunk bűne.
Ez a derékkis ország megérdemelné, hogy
feléforduljon a figyelmünk. Közelesik,
és az idevezető utat a világ legnaivabb
rendőrsége őrzi. újabb cigarettára
gyújtott, s én ekkora következő
kérdéssel támadtam rá. Tulajdonképpen
minek köszönhetem a szerencsét? Én úgy
képzeltem, hogy ilyen gyakorlatias
gondolkodású férfi, aminőnek a bárat
tartom, nem inkomodálja magát puszta
udvariassági formaságok kedvéért. Elég
jól ítél meg engem válaszott mosolyogva.
Engem csak ugyanaz a vágy vezetett ide,
hogy ne csak szavakban, de tettekben is
meggyőzzem önt. Rokonszenvemről és
hálámról. Ugye
ön író! Folytatta bizonyos hébel a báró,
és kitűnő elbeszélései
sok élvezetes órát szereztek már nekem.
Itt a szavába kellett vágnom. Kérem Bár
úr, ne felejts el, hogy én a szerény
írók válfajához tartozom."
Huszti kissé meghajtotta magát.
Akkor hát el kell hallgatnom mindazt,
amit az ön kiváló tehetségéről gondolok.
Nem hallgathatom el azonban, hogy míg
egy részről az ön előadási művészetével
igen meg vagyok elégedve. Addig
sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy
ön nem mindig szerencsés a témái
megválasztásában.
Szemérmetlen fráter gondoltam magamban,
de szólni nem szóltam semmit. A báró
pedig a művelt meccénás hangján beszél
tovább.
Önökiók nagyon távol élnek a való
élettől, és ez bizony meglátszik a
dolgozataikon is. Ha már az élet
körülményeik nem engedik meg, hogy aktív
életet éljenek, legalább keresniük
kellene olyan emberek társaságát, akik
otthon érzik magukat a világ
forgatagában.
Mindenek előtt a szélhámosokét és a
kalandorokét kérdeztem kíméletlenül.
A bára úr hűvösen mosolygott.
Nem tudom, hogy kit nevez szélhámosnak
és kalandornak
az emberek részben a társadalom
asszisztenciájával,
részben a társadalom nélkül is ellenére
intézik az életüket.
Ha kalandorok alatt azokat érti, akik a
társadalom ellenére is mernek és tudnak
élni, akkor igenis ajánlom, hogy
keressék fel az ő társaságukat, mert ők
a bátrak, az erősek és az őszinték.
Huszti úr e szavaknál kivett a zsebéből
egy vastag papírcsomót,
amelyben az én gyakorlott szemem azonnal
megismerte a kéziratot.
Nem tagadom. A kézirat látása első
pillanatban kellemetlenül érintett. Ha
valakivel beszélgetek, és ő minden
bevezetés nélkül kéziratot vesz ki a
zsebéből, akkor mindig kellemetlen érzés
fog el. Mi az? Kérdeztem naiv hangon.
A naplóm. Önnek szeretném ajándékozni.
Ha elolvassa, bizonyosan meríthet belőle
inspirációt.
Kezembe vettem a kéziratot. Első lapján
szép hideg rondírással a címállatt. Mr.
Hudson élete. Alcím, a kalandor naplója.
Ön a napló hőse? Kérdeztem én. Hát önt
nem huszti husznak hívják.
Amerikában Frank Hudson a nevem.
Nos, báró, illetőleg Hudson úr, köszönöm
az ajándékot.
Nagy figyelemmel el fogom olvasni, és ha
közölhetőnek bizonyul, a bárok kivette a
kezemből a csomagot. Valóban boldoggá
tesz, hogy elfogadja igénytelen
ajándékomat.
Jósága felbátorít egy másik kérésre is.
Én sürgősen Amerikába szeretnék utazni.
Mit keres Amerikában?
Az Egyesült Államok polgára vagyok,
mondta némi igőgel. Hát nem magyar
ember.
Az egyik nem zárja ki a másikat.
Görögországban különben se maradhatnék,
mert ez a vendégszerető ország sokkal
kisebb és szegényebb. Sem hogy a
magamfajta nagy igényű ember itt
hosszabb, ideig jól érezhetném magát.
amerikai hazámban éppen politikai
pályára készültem, amikor egy bizonyos
vállalat kedvét hazajöttem
Magyarországra.
A vállalatom nem sikerült, és most
megint a politikára akarom magamat
vetni. Nemom kétségbe, hogy sikereket
fog elérni azon a pályán. De miért
mondja el nekem mindezeket?
Pénztárcámba mostanában gyászos a pály
következett be, és körülbelül 150 magyar
fortra volna szükségem, hogy társadalmi
állásomhoz méltóan utazhassam.
150 Ft, majdnem 400 drahma és
megszámlálhatatlan
sok lepta.
A kéziratom 300 lap.
A kézirata bizonyára anranyatér, de nem
bizonyos, hogy én hasznát tudom-e venni.
Nem árulok zsákban macskát. Holnap így
itt hagyom a könyvemet. Lapozgasson
benne. Holnap megint eljövök, és akkor
ön megmondja, hogy megveszi-e vagy sem.
Olyan előkelő ajánlat volt, hogy ne
utasíthattam vissza.
Bár úr magamra hagyott, és én szobámba
vonultam, és olvasgatni kezdtem.
Nem volt könnyű feladat, mert a rond
betűkkel csak a címet írta.
Maga a kézirat annyira zseniálisan volt
papírosra vettve, hogy csak nehezen
tudtam kibetűzni az értelmét.
A szerzőnek azonkívül megvolt az a rossz
szokása, hogy ilyen sűrűn ródta egymás
alá a sorokat.
Olykor a mondat végét keresztbe írta a
már teleírott í és mindenféle
törlésekkel és citokzatos írásjelekkel
tarkította a papírt.
Félórai betűzgetés után már megfájdult a
szem. Amit el tudtam olvasni. Az
übehozott és megkacagtatott. Íme a
bevezetés.
29 esztendővel ezelőtt szilvesztereséjén
történt az egrópok ősi várkastélyának
toronyórája mély kongással jelezte, hogy
megint egy esztendő peradült le az
elmúlás végtelen örvényébe.
A kastélyi tornyai körül süvöltő északi
szél fölkapta az érces hangokat, elvitte
őket magával messzire messzire. A
behavazott síkság fölött.
Az emberek aggódva és reménykedve
tekintettek egymásra. Mit hozva vajon az
új esztendő?
Az öröm vagy a bánat esztendeje lesz?
A két esztendő határ mezgyéjén születtem
én. Sors talán ezzel is jelezni akarta,
hogy nem mindennapi életet szánt nekem.
Bölcsőm az egrófok ősi várkastélyában
ringott a kő címerrelékes
bástyatornyok árnyékában. Édesapám
a gróf fűszakácsa volt, édesanyám pedig
a grófni első komornája.
Igen, szép és erős gyermek lehettem,
mert édesanyám gyakran beszélt, hogy
úrnője, amikor elsőben megpillantott
önkénytelenül, és így kiáltott fel:
Prachtl.
Mondom a naplónak, ez a banális és
édeskés hangja dübe hozott és meg is
nevettetett,
hiszen régi tapasztalás, hogy a
cselekvés emberei mind egy formán írnak.
A legeredetibb gondolkodású,
legfégtelenebb vérű emberek pedáns
nyárspolgárokká lesznek, mi írótollat
vesznek a kezükbe.
A július cézárok írásai csak arra valók,
hogy iskolás gyerekek tanulják belőlük a
simára nyalt stílust.
Eldobtam a kéziratot, hogy nem rontom
vele többet a szememet.
Lefekvéskor azonban megint csak a
kezembe vettem, átfutottam a szerző
tanuló éveiről szóló fejezetet.
Így kezdődött persze már kora
ifjúságomban erős kötelességéret
uralkodott rajtam, amellyel mindenkor ki
tudtam vívni szüleim és jó akaróim
megelégedését. Hm. Még azt is.
A grófné megengedte a szerzőnek, hogy
tulajdon fiával a sajnos olykorán
elhunyt Géza gróffal tanulhasson.
Tovább lapoztam. Későbbi fejezet címe A
szerencsétlenségem története.
Olvasóimra való tekintettel telegram
stílusban mondom el azt, aminek
leírásához.
Husti Hudson úrnak 13 lapra volt
szüksége. Íme.
Háhá. Államköltséges baka önkéntes.
Című barátaival megvacsorázik a koronaőr
vendéglőben. Kossutnótát éneklik.
Főhadnagy bejön és azt mondja: "Svej ne
hond!" Bocsánatot kérek, de ő mondotta:
Önkéntes válasza: Szelber Einer
főhadnagy kardot húz. Háhá! A
paganétjával védekezik vendégek,
pincérek lepegyverzik a főhadnagyot.
Főhadnagy L.
Hh! Elmélkedése.
Felségsértés
szubordinációsértés
fegyveres ellenállás. golyó általi halál
barátai civil ruhát és pénzt szereznek
hán-nak, aki Amerikába szökik.
A következő fejezeteket, amelyeket
Amerikában írt a szerző, gyorsan
átlapoztam. Egy néhány fejezett címe
megmaradt az emlékezetemben.
Fogorvos leszek, de nincsenek betegeim.
Színész leszek, de kifütyülnek. Nagy
szerencse Viradám.
A nagy szerencse az volt, hogy Huszti
Hus urat pincérnek szerződtették az
asztorfogadóba.
Következő fejezet címe: Mr. Huszti
titkára leszek.
Tovább nem olvastam a szemem, megfájdult
és elálmosodtam. Másnap fölkeresett a
bán. Nos, kérdezte.
A vállamat vonogattam. Ő nem tud írni,
tisztelt uram.
Hiszen ha írni tudnék, akkor nem
fordultam volna önhöz. Én csak arra
vállalkoztam, hogy témát adok, hanem
mondok valamit. Tegyünk egy nagy sétát.
Útközben elmondom azt, amit közölni
szeretnék önnel. Lehet, hogy az
előadásom jobban megnyeri tetszését,
mint az írásom. Nem bánom.
Elmentünk az olimpiéon felé, majd a
Hadriánusz kapun áthaladva. Megkerültük
az Akropoliszt, azután megmásztuk a
ninfák hegyét, és ott letelepedtünk egy
ledöntött oszlopra.
A báró útközben folytonosan beszélt, és
én növekvő érdeklődéssel hallgattam.
Pompás csevegő volt. Amit mondott, az
fölötte érdekesnek találtam.
Visszaérkeztünk a DLERhez, alkudozás
nélkül megfizettem neki a kívánt
összeget. Lehetséges azonban, hogy így
is becsapódtam.
Az alantiakból megírom azt, amit tőle
hallottam.
Sajnálom, hogy nem adhatom vissza
közvetlen és érdekes előadási modorát.
Megjegyzem egyébként, hogy a bár harmad
napra olasz gőzösön útra kelt Amerika
felé. Azóta se láttam.
Első fejezet.
Három esztendővel ezelőtt történt a
nyugat-amerikai szakramentó városában,
hogy egy odavaló gazda konzervgyáros,
Mr. Hust Hudzen a lapokban hirdetést
közölt, amelyben egy a magyar nyelvet
írásban és szóban egyaránt jól bíró
titkárt keresett.
A hirdetés megjelenését követő napon
reggeli szürkületkor egy vékony kabátban
didergő ember állott a nyaralószerűen
épült Hudzen ház kerti kapuja előtt.
Amikor a néger házi szolga később
kinyitotta az ajtót, hogy beeressze a
tejárust, a várakozó ember hozzálépett.
Kérem, jelentsen be Mr. Hustnak.
Reggeli 4 órakor ön megbolondult.
Mr. Hust Hudzon 80 esztendős ember, és
ilyenkor bizonyára már ébren van. Az
öreg emberek rendesen álmatlanságban
szenvednek.
Az meglehet, de azért mégsem jelentem
be.
A házigazda titkárt keres, és én
ajánlkozni akarok az állásra.
Sem Mr. Hust Hudzen, sem ő nem
követelheti tőlem, hogy a kedvükért egy
fél munkanapot veszítsek.
A néger szó nélkül be akarta csapni az
ajtót. A vékony kabátos ember azonban
megakadályozta ebben és gyorsan belépett
a kertbe. A fekete ekkor galléró ragadta
a titkárjelöltet, hogy kidobja az
utcára.
A titkár jelölt azonban ügyes és izmos
legény volt, és rövid dulakodás után úgy
a virágágy közepére teremtette a
kapuőrt, hogy a kaliforniai rózsabokrok
összecsaptak fölötte, mint a tenger
hullámai.
Földszinten megnyílt egy tolóablak. Egy
fehér hajú öreg ember kidugta rajta a
fejét. Hé, mi az odakűn?
Az idegen nem válaszolt, hanem
fölsietett a lépcsőn, kinyitotta az
ajtót, és az előszobánál belépett a
társalgóba.
Ott szemben találta magát az öreggel,
aki hosszárú magyar tajtékpipából
füstölt.
Mr. Hustonhoz van szerencsém? Az vagyok.
Öntitkárt keres? Igen, de nem reggeli
4:00-kor
sietnem kellett, hogy megelőzzem
vetélytársaimat.
Az öreg tetőtől talpig végigmérte
vendégét. Ön olyan rongyos, mint egy
csavargó, mondta. Fiatalember vállatont.
Pénzem volna,
akkor nem ajánlánkoznám önhöz titkárnak.
Tudod magyarul? Magyar ember vagyok.
Az nem bizonyít. Én is magyar vagyok, de
elfelejtettem a magyar nyelvet.
Igaz, hogy 50 esztendő óta élek már
Amerikában.
Mivel foglalkozott önék?
Megpróbálkoztam mindennel. Voltam
fogorvos, színész, táncmester,
s utoljára pincér a New Yorki
asztorfogadóban.
Miért hagyta ott a fogadót?
Miss KTI, a hotelazgató leánya belém
szeretett, és a szülei nem akarták
hozzáadni.
Az öreg úr kevés gondolkodás után az
íróasztalra mutatott.
Üljön le oda.
Angolul fogok diktálni önnek.
Ön pedig leírja magyarul. Ha erre képes,
akkor szerződtetem.
Hustadzon úr diktálni kezdett
szerencsére elég lassan. A fiatal ember
pedig írt.
Az öreg úr azután kivette kezéből a
teleírt ívet, és átfutotta.
Azt hiszem, ön tud magyarul mondta.
Holnaptól fogva jöjjön el minden nap
pontosan délután 3om-korebbédig
együtt fogunk dolgozni.
Ön kap egy napra harmad fél dollárt.
Ha tisztességes ruhája lesz, akkor velem
ebédel. Estig lesz ruhám. Mondta az
újonnan kinevezett titkár.
Most elmehet.
Előleget nem kapok. Nem.
A titkár meghajolt és elment.
Kedben már várta néger egy élet baltával
a kezébe.
A titkárnak éppen annyi ideje maradt,
hogy fölkapjon a földről egy kerti
gerebjét. Azzal ügyesen kivédte a
baltacsapást. Azután egy villámgyors
szekondvágással
fűtövő egy cseles kvártal pedig úgy
gyomr vágta ellenfelét, hogy az
kiejtette kezéből a baltát.
Az öreg úr nyugodtan nézte az ablakból a
tülekedést.
Úgy látszik, katona is volt, mondta a
pipája mellől. Amikor a titkár már
eltűnt a kertből, Huston úr kinyitotta a
tolóablakot, és kiszólt négernek:
"Jim, az összetiport virágágyért két
dollárt fogok levonni az ön béréből."
"Igenis, uram!" mondta Jim. Azzal a
vízvezetékhez ment, megeresztette a
vizet és alátartotta a fülét.
Délután pontosan megérkezett a titkár.
A néger ezúttal megemelte előtte a
sapkáját, amit a titkár barátságos
kézintéssel viszonzott. Az öreg Hust
Hudzen végigmérte titkárát, azon jó
szapású fekete ruha volt.
Honnan vette ezt a ruhát? A Dougles
cégtől napi fél dollárért.
Érdemes ennyit adni egy rendruháért.
Érdemes, mert az estebéd, amelyet itt
kapok,
alkalmasint megér másfél dollárt is.
És kitette le önért a biztosítékot a
ruháért, mert azt bajosan hiszem, hogy
biztosíték nélkül rábízták volna önre a
ruhát.
Miss Mode, a skót pap házvezetőnője
kezességet vállalt értem Dougleséknél.
Az öreg úr nem kérdezett többet, hanem
leültette titkárát az íróasztalhoz, és
diktálni kezdett neki.
Angol nyelven beszélt, a titkárnak pedig
magyarul kellett írnia.
Az emrék illatait mondta neki Tolba.
Mr. Hustadzon úr nagy időket látott
ember volt, ősnemes magyar családból
eredt.
Eredetileg Avarfi Ferenc volt a neve.
Mint fiatal lovasiszt végigharcolta a
48-49-es
szabadságharcot, és Komárom
kapitulációja után külföldre ment.
Mivel nem igen bízott a császári
hatóságok
Salvus konduktuszában,
elutazása előtt nagy kiterjedésű Huszti
birtokát az akkori időkben szokásos
színlelt adásvételi szerződéssel
átruházta Sándor nevű öcsére,
akinek mintféle békés természetű
embernek és rendületlen
Pecsovicsnak nem kellett félnie a
hatósági zaklatásoktól.
A két testvér abban állapodott meg, hogy
Sándor hűséges sáfárja lesz a rábízott
vagyonnak, és hogy azt békésebb idők
felvirradásakor
érintetlenül vissza fogja adni a
bátyjának.
Az öccs erről a rendkedvéért írást is
akart adni bátjának.
Ferenc úr azonban sokkal nobilisabb
gondolkodású ember volt, semhogy
elfogadott volna eféle irkafirkát.
A Varfi Ferenc azután
Kossuttéktársaságában
Amerikába került. Itt elvált
bujdosótársaitól,
és kalandos ösztöne parancsának engedve
az akkori Aranyországba ment
Kaliforniába.
Az aranyásónak azonban nem volt
szerencséje. Hét évig rettenetes
nyomorban élt.
Egy Magyarországba utazó földiével
levelet menesztett Sándor öccsének, akit
arra kért, hogy küldje el neki birtoka
után a járandóságot.
Az akkori kezdetleges közlekedési
viszonyok mellett jó ideig kellett
várnia a válaszra.
Sándor úr válasza nagyon különös volt.
Mindenekelőtt arra figyelmeztette
bátját, hogy járandóságokról ne
beszéljen, mert neki nem jár tőle semmi.
Ő örök áron megvette a huszti birtokot.
A vételárt le is fizette Ferenc kezéhez
az utolsó krajcárig, amiről a kezei
között levő szerződés és a nyugták
tanúskodnak.
Levelében szeliden, de komoly hangon
megródta bátját. végtelen pazarlása
miatt.
Szép pénzt fizettem a birtokódért, és te
máris a nyakára hágtál az egésznek. Mi
lesz veled, te boldogtalan?
Hogy tanuljelét adja testvér
szeretetének, 500 Ft-ot küldött Ferenc
úrnak. Ez azonban nem járandóság, hanem
ajándék. Végül figyelmeztette bátját,
hogy ez az utolsó áldozat, amit érte
hozhat.
Rossz idők járnak szegény hazánkra,
és a tavasszal is elfogyott a repcém. Ha
rajtam állna, én megosztanám veled az
utolsó faladken kenyeremet is, de ma már
nem tehetem. Családos ember vagyok.
Tavaly feleségül vettem Nyíri Katalin
grófnőt, és az ég megáldott a
friggyünket egy szép fiú magzattal.
Ferenc úr, miután elolvasta ezt a
levelet, borítékba tette az ötse által
küldött 500 Ftot, és szó nélkül
visszaküldte Avarfi Sándornak. Pedig
akkoriban már vagy hat hete besózott,
halon élt.
Azután megszerezte az amerikai
polgárjogot, letette az avarfi nevet, s
elveszett birtuk után 20-nak nevezte
magát.
Magyar voltát nem emlegette azóta, és ha
véletlenül magyar emberrel találkozott,
letagadta azt is, hogy magyarul ért.
Néhány évi gyomorgás után a szerencse
szárnyára kapta a bujdosót egy HZ nevű
gazdag farmer leány, akit lovagolni
tanított, Huszt belé szeretett, és
feleségül ment hozzá.
Hust az aposa halála után a neve mellé
ragasztotta annak nevét, és így lett
belőle Hustz.
Gyermekei nem voltak. 20 esztende
házasság után meghalt a felesége is, s
az özvegy emberkor eladta farmját, és
Szakramento városában ment lakni.
Mivel nem tudta megszokni a hye életet,
konzervgyárat alapított. A vállalata jól
beütött, és Hust Hudz vagyonát több
millió dollárra becsülték.
Elbeszélősünk kezdetén már 80 esztendős
ember volt. Egyedül élt Vén
gazdasszonyával és néhány cselédjével.
A délelőttöt még mindig a gyárában
töltötte, délután pedig az emlékiratai
diktálta a titkárának.
A gazság, amelyet hűtelen testvére rajta
elkövetett, még mindig keserítette, és
az emlékirataival bosszút akart állni
Fivérre családján.
Úgy tervezte, hogy a könyvet elküldi
Magyarországra, és ott kinyomtatja sok
ezer példányban.
Örök időkre meg akarta bélyegezni az
avarfi nevet,
vagy három hónapig dolgoztak együtt ezen
az emlékiraton Huston úr és a titkára.
Akkoriban történt, hogy egyszer korán
reggel a négerkapus fölverte a titkárt
az ötödik evneun levő 7edik emeleti
lakásán.
Hamar titkár úr, Mr. Hust Hudson
beszélni akar önnel. Öltözzék föl és
jöjjön vele. Mi baja az öregnek? Ma
hajnalban megütötte a guta. Nem tud már
járni. Nyelve is csak nehezen mozog.
Titkár sietve felöltözött.
Azután Jimmel együtt bérkocsiba szállt,
és elhajtatotta a Hudson házhoz. Az öreg
ágyban fogadta. Valóban igen rosszul
volt. Intette a titkárnak, hogy üljön le
mellé. Azután kikölte a cselédeket a
szobából.
Én a végét járom! mondta Gyönge hangon.
Ez nem nagy baj, mert eleget éltem, és
volt időm rendbe hozni az ügyeimet.
Egész vagyonomat a metodista egyháznak
hagyom.
Én ugyan nem vagyok metodista, és a
metodistákról is csak annyit tudok, hogy
templomuk van a 12. Evny, ahol vasárnap
délutánonként igen unalmas dalokat
szoktak énekelni, de azért mégis nekik
testáltam mindenemet.
Miért éppen a metodistáknak kérdezte
szelíd szemrehányással a titkár?
Mert városunkban ők a leghatalmasabb
felekezet.
És ha egyszer ráteszik kezüket a
vagyonomra, akkor magyarországi
rokonaim, a derék avarfiak harapófogóval
sem fognak belőlük kihúzni egy centet
sem. Vagy úgy?
Különben senkinek sem hagytam semmit, a
cserédjeimnek sem, mert azok annyit
loptak tőlem, hogy például Jimnek 15000
dolláros folyószámlája van a Nevada
bankban.
Van az önszolgái között olyan ember is,
akinek nincs folyószámlája a bankban.
Mondta Szerényen a titkár.
Tudom, ön az. Nos, hát beszéljünk önről.
A titkár szíve hevesen kezdett lüktetni.
Ön tudja, hogy mi volt a tervem az
emlékirataimmal. Folytattam.
Magam sem végezhetem már be a munkámat.
Ön azonban megteheti.
Ő annyira be van már avatva tervembe,
hogy egyedül is megírhatja a könyv
befejezését.
Ó, igen, mondta a titkár.
A kéz kézirattal el fog utazni
Magyarországba.
Ott kinyomatja 10000 példánybal.
A 10000 példányt
ingyen szétküldi
annak a 10000 embernek, aki ma
Magyarország előkelő társaságát alkotja.
A költségek fedezésére és az ön
fáradtsága jutalmául adok önnek 200000
dollárt.
Elfogadja a megbízást.
el.
Az öreg úr jó ideig hallgatásba merült,
majd újból megszólalt.
Ha éppen akarja, meg is csalhat engem.
Én ebben nem akadályozhatom meg, és
mivel nem vagyok vallásos ember, még a
túlvilági büntetéssel sem fenyegethetem.
Ha önban okos ember, akkor nem fog
megcsalni.
A 10000 könyv kinyomatása és terjesztése
az én felületes számításom szerint
legföljebb 10000 dollárba fog kerülni.
Önnek marad tehát elég pénze, hogy
tisztességesen megélhessen belőle.
Ha megcsalna engem, akkor mégis csak
valami kellemetlen emléke maradna,
és ez a kellemetlenség nem éri meg önnek
a 10000 dollárt.
Nem fogom megcsalni, mondta a titkár.
Hiszek önnek.
Most menjen az ébenfaszekrényhez
és nyissa ki a felső fiókját. Ott fogja
találni a kéziratot és a 200000 dolláros
bankutalványt.
vegye magához mind a kettőt, és menjen a
dolgára.
Nem szükséges, hogy ma délután eljöjjön,
mert akkor én már halott leszek.
A titkár zsebre tette a papírcsomót és
az utalványt. Azután ismét az ágyhoz
közeledett, hogy búcsút mondjon a
betegnek.
Elmehet, mondotta Hushznúr.
Jó napot!
Jó napot! Küldje be Bettit.
A titkár elment, első látogatása Nevada
banknak szólt.
Ott az utalványt becserélte egy
csekkönyvét, s mindjárt kifizettetett
magának 1000 dollárt.
Azután elment egy áruházba, s tetőtől
talpig fölruháztatta magát, miután még
aranyórát is szerzett. Útközben néhány
havannas szivart vett, és elment egy
előkelő ebédlőbe reggelizni.
Reggeli után elsétált a Hudzen ház felé.
A fekete Jim kün áll ott a kapu előtt.
Mi van a gazdával, Jim úr?
Meghalt! Válaszolta a fekete.
A kertben egész csapat fekete, kabátos,
köcsög, kalapos, borotvált bajszú,
kossut, szakállas ember állott. Furcsa
ájtatos és gőgös arcuk volt.
Ezek mind metodista papok voltak.
A titkár még két napig maradt Sakramento
városában, hogy részt vehessen jótevője
temetésén.
Azután New Yorkba utazott.
Eleinte az volt a terve, hogy New
Yorkban fogja megírni az emlékiratok
befejezését,
de azután eszébe jutott, hogy ezt a
munkát elvégezhetni az Európába induló
hajón is.
Egy napot azzal töltött, hogy
fölszerelte magát mindennel, amire egy
hosszú útra készülő gentlemennek
szüksége lehet. Azután megváltotta első
osztályú jegyét Hamburgig, és hajóra
szállt.
Második fejezet.
A Bécs budapesti délutáni gyorsvonat
éppen induló félben volt a pozsonyi
állomásról, midőn az utolsó pillanatban
még két úrihölgy kapaszkodott föl az
egyik első osztályú kocsiba.
Körülbelül egy korban lehettek az egyik
fiatal asszony, a másik nem éppen fiatal
leány. Az asszony kicsi és tömzsi volt,
de azért karcsó és elegáns.
Kedvesen impertinens fitosorra volt, és
beszédes, szinte már bűbeszédű szeme.
valódi szubrett alak, melynek szikrázó
mozgékonyságával különös, de nem
kellemetlen ellentétben volt az a kis
arisztokratikus tartózkodás,
amelyet állandóan magára erőltetett.
A leány magas és vékony volt.
Meglátszott rajta egy-két esztendővel
ezelőtt még úgynevezett szenzációs
szépség számba mehetett. Most már
valamivel öntudatosabb, lazirtabb és
soványabb volt a kelleténél.
A két hölgy kitűnő szabású és
mindenesetre igen drága úti ruhát
viselt. A hordárjuk két pompás úti
bőröndött tett a jászolba.
Ez a gőgös két bőrönd igen
megrémülhetett, mid egyszerre egy még
gőgösebb bőrönd mellé került.
Ők a féle pompás londoni bőrtáskák
voltak. Harmadik koffer azonban, amely a
jászolhálóban feszített, már nem is
pompás, hanem valósággal monumentális
bőrönd volt.
Ilyen pontyásszal már az angol lord sem
utazik, csak az amerikai milliárdos
könnyelmű fia.
A két hölgy szeme rögtön megakadt az
amerikai bőripar remekén. Nézd, nézd!
mondta leány, és olyan tisztelettel
szemlélte a bőröndöt, mintha Leonardo da
Vinci egyik képe előtt állana.
A menyecske, miután előbb meggyőződött,
hogy senki se jár a kocsi folyosóján,
fölkapaszkodott az ülésre, és megnézte a
három reklámcédulát, amely a bőröndön
virított.
Waldorf Astor New York Hotel Sessy
London Palace Hotel Nis a világ három
legdrágább vendégfogadója.
Két nő összenézett.
Te mondta aztán a menyecske
én azt hiszem megjött az amerikai
milliárdos, akit olyan régóta vársz.
Egy csúzos vénpetróleum kereskedő lesz,
mondta a leágy, de azután lojálisan
hozzátette. Én ugyanaz se bánom, ha
milliárdos.
Abba kellett hagyni a beszélgetést, mert
a monumentális koffer tulajdonosa, aki
eddig az ebédlőkocsiban mulatott,
belépett a fülkébe.
Egy angol 100 pillantást vetett a
hölgyekre, egy pillantást, amely semmit
se mond, és mindent meglát.
és leült a maga helyére.
Később kivette a New York Herald párizsi
kőadásának egyik számát, és olvasásba
ment.
Mi már ismerjük ezt az urat. Mr. Huston
egykori titkára volt,
akivel már mint Jerikói érsekkel és
Huszti váróval is találkoztunk.
Most jut eszembe, hogy az igazi nevét
nem mondtam megtisztelt olvasóimnak.
A hajdani grófis szakács és grófi
komorna fiát Hudelkának, mások szerint
azonban Hodelkának hívták.
Ő nem igen élt ezzel a névvel, bár ez
törvényes tulajdona volt.
A hölgyek hideg közömbösséggel
tekintettek maguk elé, de azért az
érdekes utitás külsejének egyetlen
részlete sem kerülte el a figyelmüket,
miután biztosra vehették, hogy az
amerikai egy kukkot sem ért magyarul,
fenzóban közölték egymással
megfigyeléseiket.
Közömbös arccal blazírt hangon
beszélgettek, mintha csak az időjárás
forogna szóban.
Te mondta az asszony, nekem őrülten
tetszik a te milliáradosod. Fogd meg
jól, mert különben elhalászom előled.
Lehet, hogy petróleummal kereskedik.
Válaszolta Leár, miközben a karperecél
levő kis órát nézte.
De akkor bizonyos, hogy az amerikai
petróleum kereskedők
arisztokratikusabbak
a mi hitb bizományosainknál.
Nem lehet kereskedő, vélekedett az
asszony, csak nézd meg a cipőjét, meg a
kesztyűjét. Ilyesmit nem vesz pénzért az
ember, ilyesmi vele születik.
A szép asszony ezt alkalmasint, nem
értette szó szerint.
Szép lába van! Jegyezte meg később a
leányt: "Te mindig csak a lábakat
nézed!" Korholt az asszony, pedig a
pofája se kutya.
Na profia olyan, mintha vasdból
kovácsolták volna. Kemény, energikus,
szemtelen, de azért mégis elmés finom.
Én roppantul szeretem az ilyen férfi
arcokat.
Az utitárs azalatt nyugodtan böngészett
a lapjába.
A következő megállóhelyen a leány egy
budapesti újságot szerzett, és ugyancsak
olvasni kezdett.
Egyszerre odaadta a nyitott lapot az
asszonynak. Az uradról írnak itt pár
baj, kérdezte nyugodtan az asszony.
Azt írják, hogy 400000 Ft-ot nyert
kártyán.
Haj bár igaz volna. só hajtotta a
menyecske.
Később bejött a vasút ellenőr és a
jegyeket kérte.
Az amerikai egy kukféle sárga füzetet
nyújtott oda.
Budapestre tetszik utazni? kérdezte
magyarul az ellenőr.
Oda mondta ugyancsak magyarul a
milliárdos.
A hölgyek rémülten tekintettek össze. Ez
az ember tud magyarul. megértett
mindent, amit róla beszéltek.
A leány az ajtóra tekintett, az asszony
pedig a vészfékre.
Most megszólalt az amerikai, megint
magyarul, kissé akadozva és erős angol
kiejtéssel.
Bocsánat hölgyeim,
nem akartam önöket zavarba hozni, csak
szórakozottságomban
szólaltam meg magyarul.
Mivel már elkövettem ezt az
ügyetlenséget, ki kell jelentenem, hogy
nincs
okuk restelkedni a tréfás megjegyzéseik
miatt.
Nem vagyok sem érzékeny, sem képzelődő
ember, és két jókedvűen unatkozó hölgy
csevegését nem veszem komolyabban, mint
illik.
Az amerikai kissé meghajtotta magát, és
tovább olvasott, jelezve ezzel, hogy nem
akarja rájuk erőszakolni az
ismeretségét.
Két nő tanakodva nézett össze.
Nevedhetnékük is volt, de bosszankodtak
is. Végül megszólalt a menyecske. Mi
bizony amerikainak néztük. Az utitárs
most félretette lapját. Jól ítéltek meg,
mert amerikai vagyok. És mégis tud
magyarul. Ez különös.
Magyar folyik ereimben.
Az édesapám magyar emigráns volt.
A szabadságharc után menekült ki, és
amerikai asszonyt vett feleségül.
De azért nagy súlyt vetett Reá, hogy
elsajátítsam őseinek anyanyelvét.
Ez szép! mondta némi nemű hazafias
megindulással a szép hölgy.
Mr. Hust Hudzen egy pillanatnyi
inspirációjának engedve apjának fogadta
néhai voltgazdáját. Neki gyakran voltak
ilyeséle inspiráció.
Most van első ízben Magyarországon!
kérdezte a fiatal leány.
Most
bizonyára vannak itthon rokonai is,
akiket még nem látott.
Talán vannak. Mondta titokzatos mosolyal
az amerikai.
Attól függ, hogy akarnak-e reám
emlékezni.
Az amerikai valami kellemes melegséget
érzett a szíve tájékán.
10 esztendő óta, amióta Amerikába
szökött, nem beszélt magyar asszonnyal.
Ez a meleg hangú, bársonyos tekintetű,
puha mozgású asszonyi fajta,
mégis sokkal különb minden anglikán
kettinél és metodista módnál.
Éppen csak azt nem tudta, hogy
tulajdonképpen melyik tetszik neki
jobban a két utitársa közül.
Az asszonya vagy a leány? Igen. Szerette
volna tudni, hogy kicsodák a hölgyek.
Kérdést azonban nem intézhetett
hozzájuk, mert ezzel véglegesen
kompromitálta volna amerikai voltát.
De azután eszébe jutott, hogy kérdés
nélkül is könnyű szerre kielégítheti
kíváncsiságát.
A leány alkalmasin csak azért, hogy
fitogtassa előtte angol tudományát,
kölcsönkérte tőle a heráldot.
Erre ő kölcsönkérte a magyar lapot.
Abban megkereste a hírt, amely a 400000
Ft-os kártyanyereségről szólt. Nagy
meglepetésére az újsághír így kezdődött:
Huszti Avarfi, az ismert sportember.
Avarfi, hiszen ez az én emberem, akinek
megnyomorítására Európába jöttem. Mondta
magában az amerikai.
Ha ezt tudná, hogy miféle papírokat
hordok a kofferemben,
azzal tisztában volt, hogy a szép
asszonyura nem lehet az ő voltájának
hűtelen öctse.
Az ha ma még él, legalábbis 78
esztendős, 78 esztendős emberek pedig
még Magyarországon se kártyáznak
százerekbe.
De azt is tudta az amerikai, hogy Mr.
Huston menekülése után csak egy huszti
avarfi maradt az országban.
A kártyás avarfi tehát föltétlenül
egyenes leszármazója a Pecsovic öcsnek.
Hamar elérték Budapestet. A pályaudvarol
libériás várta a hölgyeket. Az amerikai
megemelte előttük a kalapját, azután
kocsiba szállott, és a legelőkelőbb
vendégfogadóba hajtatott.
Az úton jó ideig egy másik kocsi ügetett
párhuzamosan az övével.
Az ablakon állt egy halvány leányarcot
látott, amely előre hajolva mereven
tekintetve áll.
Ez a szép lány attól fél, hogy nem fog
többet látni. Gondolta az amerikai.
Pedig téved, mert nemsokára megint
szerencséje lesz hozzám.
Egy igen jó estebéd után, miután
megívott egy kisüveg gulét, az amerikai,
vastag havannával a fogai között
rákönyökölt a vendéglő asztalára, és a
cigányzene hangjai mellett morfondírozni
kezdett.
Tulajdonképpen infámis ötlet volt az
öreg Huszontól, hogy egy posztumus
pumflettel akart bosszút állni az
igazságtalanságért, amely rajta esett.
Bosszúból embert ölni, azt értem, mert
férfias dolog, de pletykákat terjeszteni
az vénasszonyos tempó.
Mindazon által meg fogom tenni azt, amit
az öreg rám bízott. Sietnem azonban nem
kell. Mr. Huston ma már különben is ráér
várni.
Az utolsó pár fejezete a könyvnek még
nem is kész. A hajón akartam megint, de
ott annyi mulatságos asszony volt, hogy
nem értem rá ilyesmire. majd megírom
Budapesten.
Közben azonban meg fogok ismerkedni
avarfiékkal.
Magyarországon az ilyesmit könnyen
nyélbe lehet ütni. Különben elég
szerencsés ötlet volt tőlem, hogy a
vasúton apámmál fogadtam az öreg
Hustent,
és hogy a fogadóban Mr. Frank Hustudznak
mondtam magam.
Ennél az ötletnél meg fogok maradni.
Jól ismerem az Avarfi család történetét,
és ha a személyazonosságom igazolása
céljából okmányokra lesz szükségem, nem
fogok zavarba jönni.
Ezennel kijelentem, hogy a nevem mától
fogva Holtomiglan Frank Hustz marad.
Azaz ne hamarkodjuk el a dolgot,
hiszen meglehet, hogy idők múltával
újból fölveszem tiszteletre méltó őseim
a Huszti avarfiak nevét.
Ha az én Sándor kuzénom, aki tegnap
állítólag 400000 Ft-ot nyert kártyán,
tisztességes gentlemen, akkor meg fogok
vele barátkozni, mert én nem vagyok
annyira bosszú álló természetű, mint
boldogult jó apám, aki ezt bevallhatjuk
őszintén, élete alkonyán már kissé
gyöngelmélyű volt.
Talán feleségül veszem azt az érdekes
leányt,
de mindenesetre udvarolni fogok a szép
asszonynak.
Ha a boldogult apám erről tudomást vesz
a túlvilágon, akkor esetleg még örülni
fog, mert hiszen az én bosszúm sokkal
nagyobb szabású és mélyebbre ható, mint
az ő együgyű irkafirkája.
Most azonban gyerünk aludni.
Mikor megfizette a vacsoráját, különös
meglepetés érte. A fő pincér az ő ő
anyai nagybátja volt, Muki bácsi, aki
Egóféknál valamikor második komornyik
volt. Az öreg természetesen nem ismerte
meg az előkelő külföldi úrban az ő
öccsét.
Mém hajlással tette zsebre a forintot,
amelyet a nagy lelkű idegen borra való
adott neki.
Az amerikai másnap elment egy kis
nyomdaüzletbe, és miután sokáig
válogatott a betűben és a papírban,
névjegyeket rendelt magának.
Frank Hustadz,
szakramentó Nevada
USA.
Azután elment egy másik nyomdába, és
miután ott is sokáig válogatott betűben,
papírban egyaránt,
másféle névjegyet is nyomatott
egy végé Hemi névre.
Ezt a látszólagos pazarlást megértheti
és megbocsáthatja a szíves olvasó, ha
megtudja azt, amit a nyomdász nem is
sejtetett, hogy ez a Hemi akkoriban az
Egyesült Államok Külügyi államtitkára és
állandó elnökjelöltje volt.
úr a rövidség okáért adjuk meg neki a
nevet, amelyhez szemmel láthatóan nagyon
vonzódott,
harmad napra meglátogatta a budapesti
amerikai főkonzult.
Amikor belépett a főkonzulátus
hivatalba,
ott rögtön tisztában voltak vele, hogy
hamisítatlan és előkelő jenkivel van
dolguk. Husz ugyanis kalappal a fején
zsebret kézzel jelent meg. nem köszönt
senkinek, hanem mereven a titkár arcába
nézett, és éneklő hangsúlyozással mondta
ki a főkonzul nevét.
A főkonzul vadászaton van Erdélyben, de
én vagyok a helyettese, mondta a titkár.
Huszt erre az iratai között kezdett
keresgélni.
Egy hitellevelet nyújtott át a
titkárnak. A titkár belepillantott.
Látom, hogy önt Hustannak hívják, és
hogy egy millió koronányi hitele van az
angolmagyarnál.
Hust ekor szó nélkül odaadott neki egy
névjegyet.
Vég
névjegye volt.
Arra egy írástudó kéz már előbb ráírta a
következő sorokat.
Kedves főkonzul Hust Hudson nekem jó
barátom. Tegyen érte amit tehet. Üdvözli
Hemy.
A hatalmas ember ajánlata mindenek előtt
arra indította a titkárt, hogy egy nát
széket toljon Huszt alá.
Azután kinyitotta a nagy Arnhheim
szekrényt, ahol különböző diplomáciai
titkok közt havanna szivarokat és egy
öreg
ADG skót viszkitőrzött.
Miután szivarra gyújtottak, társalgás
indult meg köztük, amely angol száz
fogalmak szerint bizalmasnak volt
nevezhető.
Ön fia a konzervzunnek
kérdezte a titkár.
Huszt bólintott a fejével annak.
Nem tudtam, hogy az öregnek fia van.
Egy pár hónappal ezelőtt magam se
tudtam, s mindenét önrehagyta.
Egy pár millióta a metodistáknak
juttatott. A titkár hamarosan
kiszámította,
hogyha az egy pár 10 milliót jelent
Husúrnak, akkor is juthatott még vagy 50
millió dollár.
Üzleti ügybe jött ide? Kérdezte tovább a
titkár.
Nemcsak, meg akarom ismerni az országot,
mert az édesapám innen szakad ki
Amerikába. Jól van,
akkor tehát társaságba akar járni.
Az emberek itt nem vendégszeretők,
bár ők maguk meg vannak győződve az
ellenkezőről,
de nem kerül pénzükbe és fáradtságukba,
akkor szívesen maguk közéesztik a
külföldi embert.
Önnek azonban választania kell, hogy
melyik társasággal akar érintkezni.
A földbirtokosokkal
vagy a kereskedőkkel.
Kik itt az előkelők? Kérdezte Huszt.
Hát azt bajos volna eldönteni. A
kereskedők, ha csak tehetik,
földbirtokot szereznek. A földbirtokosok
pedig szívesen veszik ki részüket a
kereskedelmi vállalatok hasznából.
Egészben véve mégis inkább a
földbirtokosok társaságát ajánlom önnek,
mert onnan mindig átmehet a kereskedők
közé.
Helyes.
A főnököm nincs itt, és én nem
mutathatom önt be, de majd telefonálok a
német főkonzulnak.
Neki jó összeköttetései vannak itt, s
őrül, ha szívességet tehet nekünk.
Titkár
összeköttette magát a császári
főkonzulátussal.
Halló, kedves gróf, ön az.
Van itt egy amerikai úri ember, a
Konzerv Hudson fia. 50 millió dollár és
saját kezű ajánlat az államtitkártól.
Meg szeretné ismerni a magyar
társaságot? Igen, köszönöm. Akkor majd
önhöz küldöm.
A titkár megint Hushoz fordult.
A dolog rendben van. A német elvállalja
az ön bemutatását.
Azt mondja, könnyű feladat, mert az
magyar előkelő társaságban mostanában a
gazdag angolnak és amerikainak
arisztokratikus pozíciója van. Menjen
mindjárt hozzá, és tegye azt, amit ő
mond. Hus kezet fogott a titkárral.
Köszönöm.
Amikor már az ajtóban volt, a
tisztviselő, még után szólt:
"Ön most jött át első ízben a nagy
vizen?"
Most
akkor figyelmeztetem, hogy itt vannak
emberek, akiket nem szoktak a nevükön
szólítani,
hanem csodálkozott Hus,
hanem valami címükön, amely őket örökség
jogán megilleti.
A német főkonzul például grófúr, de
vannak bárók is és hercegek. Ó, erről
már hallottam. szólt mosolyogva huszt.
Még az este hus a császári főkonzult
társaságában
megjelent az egyik előkelő klub alapító
lakomáján.
A daliás termete, amelyen őbrit felsége
londoni szabójának
remekbe szabott frakja feszült,
általános feltűnést keltett.
Száraz és nyugodt modora pedig
kellemesen érintette az embereket.
A főkonzul bemutatta őt néhány tucat
gentlemennek, azután asztalhoz vezette.
A hivatalos pohárköszöntők elhangzása
után az asztalfőn szólásra emelkedett
egy öreg úr. Ő volt az egyetlen a
társaságban, aki fekete magyar ruhát
viselt.
piros arca, tüskés szemöldöke és
melléigérő hófehér szakálla volt.
A szép öreg azt mondta, hogy hol annyi
magyar ember van együtt, ott poharat
illik emelni a hazára is.
Majd a szabadságharcól kezdett beszélni.
Komáromostromának egyik hősies epizódját
beszélt el, amelynek ő szemtanúja és
szereplője volt.
A fiatalabbak mosolyogva néztek össze.
Az öreg ezt ma már 50edszer meséli.
Császári főkonzul odahajolt húz füléhez.
Látja a karneol gombos öreget.
Egyike a legkülönösebb embereknek,
akiket ismerek.
Valahor alkalma van szónokolni. Mindig a
hazaszeretet evangéliumát hirdeti, s
átkozza az árulókat és a közömbös
szívűeket.
Ved 100 szava hihető tanú állítja, hogy
a szabadságharc idején muszka vezető
volt, s hogy később förtelmes odaadással
szolgálta a császári reakciót.
Tehát szélhámos?
kérdezte Hus. Dehogy az.
Annyiszor hirdette a szabadság itt
vallását, hogy most már maga is hisz
benne.
S azt is elhiszi, hogy ő valamikor
karddal harcolt az osztrágzsarnokság
ellen.
A kézenfekvő hazugság örökös
ismételgetésével sikerült elnyomnia a
valóságot.
Senki sem merne ma tiszteletlenül
beszélni az öreg múltjáról.
Még az a félkezű másik öreg sem, aki a
váci csatában vesztette el a jobb
karját, s aki talán éppen a kárneol
gombos öreg denunciációja folytán
töltött néhány esztendőt az olmüt
kazamatákban.
Mi a neve a magyar ruhás öregnek?
Kérdezte Hus.
A Varfi Sándor
lámhát él még az öreg csodálkozott
huszt.
Ismeri- a nevét? Kérdezte a főkonzul.
Vasúton két hölgel utaztam, megtudtam,
hogy az egyik Avarfiné volt.
Avarfi guidóné lehetett az öreg úr
menye,
fiatal hölgy, aki vele volt, az vajon ki
lehetett?
A Varfi Pálma, az öreg úr leánya.
Érdekes fiatal hölgy.
Az öreg úr nagyon késő nősülhetett.
Ezek a második házasságából való
gyerekei. Első házasságából is van egy
fia. Imre. Ő már meglett ember.
főkonzul körülné a teremben. A fiatal
avarfiak közül egyik sincs itt.
Aztal bontás után a főkonzul bevezette
Husztot a kártyaszobába. Bakkarát
játszottak.
Ezt a játékot az Amerika is ismerte, és
így részt vehetett benne.
Osztás közben az egyik fiatalos szemem
megakadt Hus kezén. Ön a nagy sportember
lehet, Mr. Hust.
mondta.
Kezemet nem a sport durúrvította el,
hanem a munka válaszolta egykedvűen az
amerikai. Hét évig vashámorban
dolgoztam.
Kolosszális kiáltotta az ifjú.
Passzióból tette ezt.
Nem válaszolt, mosolyogva huszt.
Mi amerikaiak se vagyunk olyan bolondok,
hogy passzióból végezzünk állati munkát.
Szükségből dolgoztam.
Miután nagy hideg vérrel elvesztett
1000er koronát újból megszólalt.
Az édesanyám és én lelkes hívei voltunk
a nők politikai egyenjogosításának.
Apám, aki európai eredetű ember volt, az
ellenpárthoz tartozott.
Az édesanyám ezért elvált az apámtól, és
hogy megélhessünk, a hármorba kellett
mennem.
De kedves apjaura mégis megbékült önnen
a halálos ágyán. Én békültem meg vele,
mondta Huszt,
miután Tanuk előtt beismerte, hogy
igazságtalan volt velem szemben.
Hus sok ízléssel elvesztett néhány ezer
koronát, azután hazament a szállására.
A főkonzul, amikor másnap visszaadta
neki a látogatást, azt mondta neki: "Ön
nagyon megnyerte az embereket."
Harmadik fejezet.
Az öreg Avarfi Sándorról, a magyar ruhás
hazafiról azt beszélték: "Aszág egyik
leggazdagabb embere."
Nikoriban ő átvette a Huszti családi
birtokokat. A földek 9 része ingovány
volt, hogy sáson és piócán kívül még
csak csíkhal
és hideglelés termett.
Idővel azonban lecsapolódtak a vadvizek,
s avarfi uram óriás kiterjedésű első
osztályú búzaföldek urává lett.
Szöreg úrnak az volt a híre, hogy jeles
gazda.
Gazdálkodó módszere egyébként fölötte
egyszerű volt, ami nekiárt,
azt lehetően duplán megvette.
Amit pedig tőle követeltek, azt elvből
nem adta meg.
Módszeréhez szívós következetességgel
ragaszkodott.
A háztartása szükségleteit is mindig
hitelbe vásárolta.
számlát nem fizetett kereskedő vagy
bárt, vagy perelt.
Ha perelt, akkor egy szívós, gőgös, nagy
befolyású,
törvénycsavarás minden fogásában járatos
tagadásra, esküre, föllebbezésre és
perújításra kész ellenféllel találta
magát szemben, aki akkor nyúl csak a
zsebébe, ha már semmiképpen sem
kerülhette el az árverést.
10 kereskedő közül nyolc egyáltalában
nem perelt.
Úgy okoskodtak, hogy egyszer, ha előbb
nem, hát avarfiam halála után csak
megkerül a pénzük.
Bebonyított dolog, hogy a nagy vagyon
erkölcsi kamatokat is hajt, amelyek után
az ügyes ember megélhet, anélkül, hogy
hozzá kellene nyúlnia a valódi
kamatokhoz.
És különös, hogy avarfiúambár apró
piszkosságairól mindenki tudott, nem
volt rossz hírű ember, csak külön szólt.
Az öreg úr az esztendő egy részét a
budai palotájában töltötte. Az emeleten
ő maga lakott pálmale,
a földszinten
Imrefia, második emeleten pedig
Avarfiguidó.
Mind a két fiú házas ember volt,
gyermeke azonban egyiknek se volt.
Imre úr egyik északi vár megyének
főispánja volt. Nem lehettek valami
bokrosendői a megyéjében, mert csak
elvétve hagyta el a fővárost.
felesége egy szegény, de fényes nevű,
feltűnően rú és istenfélő osztrág grófnő
volt.
Az asszony befolyásának tulajdonítható,
hogy Imre úr teljesen elosztrákosodott,
nem ugyan politikai meggyőződése
dolgában, hanem fizikailag.
A külseje, a modora és az élet szokásai
olyanok lettek, mint egy metternich
iskolájában nevelkedett császári
diplomatáé.
Igen, méltóságos külse, jó, óvatos és
megfontolt úri ember benyomását tette.
Mostaságot sohasem mondott, nem is
cselekedett, de elmé mondást se hallott
még senki a szájából.
Élete célja szemmel láthatóan az volt,
hogy a jó ízlésnek bizonyos előre
megállapított szabályai szerint
unatkozzék.
Mivel az öreg Avarfi mindent adott Imre
fiának, csak éppen pénzt nem, a főispán
úr meglehetős szegénységben élt.
Felesége a grófnő nagy
önfeláldoztozással viselte el a cifra,
de olykor kegyetlen nyomorúság terheit.
Guidó úr még alig volt 30 esztendős.
Hogy valami foglalkozása legyen,
képviselői mandátumot szerzett.
Eleven ez szűtletes és könnyű vérű ember
volt.
Néhány esztendővel ezelőtt a feudális
érzelmű Imre őszinte megbotránkozására
egy csinos örményleányt vezetett
oltárhoz.
Az asszonynak volt vagyona is, de az
nagyon hamar elúszott Guidó úr kezén.
Azóta Guidó úrnak tulajdonképpeni
foglalkozása kölcsönök szerzése volt. A
laikus nem is hinné, mennyi időbe és
munkába kerül egy-egy jól záródó
vaszekrégy megostromlása.
Az asszony teljes ellentétje volt a
földszinti grófnőnek, akivel egyébként a
képzelhető legrosszabb lábon élt.
Még ugyanis Imréné egészen a maga képére
formálta a fő Istvánt, addig Guidóné
szakított pénzszerzőseinek minden
hagyományaival,
és szakasztott olyan vidám és könnyelmű
lett, mint volt a képviselő úr.
Lássuk azonban, hogy mi történik az
avarfi palotában.
Kuido éppen ebben a pillanatban érkezik
haza.
Az első emeleten édesapjának ajtaja
előtt összetalálkozott a feleségével,
akin nagy és kellemes fölindulás nyomai
látszottak.
Kuidó! Kiáltott a suttogó hangon az
asszony, mert bizonyos, hogy suttogva is
lehet kiáltani. Apa elesett a lépcsőn
az beszélik, hogy szélhűdés érte.
Az nem lehet igaz."
válaszolta kétkedűen guidó, akiben
esztendők óta megerősödött már, hogy az
öreg avarfihatatlan.
De azért dobogó szívvel lépett be a
felesége után az öreg úr lakásába.
Édesapja ott ült a nappaliban pipával a
szájában. Az talán egy üveg tokai bor
állt. Éppnek és erősnek látszott, mint
egy 100 esztendős tölgyfa.
Hogy van, kedves apa? Kérdezte a szép
asszony. Nagyon jól im elcsúsztam a
lépcsőn, de annak az átkozott szőnyeg az
oka.
Hál istennek, hogy így van, mondta
Guidó, miközben leroskadt egy székre.
A főispán és a grófő is ott voltak a
szobában.
Imre úr az ő rendes, ostobán titokzatos
Sfinx arcát csinálta, és mélységesen
hallgatott.
Felesége pedig úgy volt öltözve, mint
egy jobb angol házban szolgáló
szakácsnő.
Olvasom, hogy neked gratulálni lehet,
szóllott Guidóhoz az öreg úr. Nekem? A
lapok azt írják, hogy 400000 Ft-ot
nyertél kártyán. Guidó dühösen
fölkacagott.
Legfőbb ideje, hogy behozzák a
botbüntetést az újságírók számára.
400 Ftot vesztettem pókeren, és a
nyavajások azt írják, hogy 1000er annyit
nyertem.
Se éjjelem, se nappalom azóta a
hitelezőimtől.
Így is gratulálok neked, hogy van
veszteni való 400 Ft-ot. Elméskedett az
öreg.
Pillanatban pálma lépett be. Egy nagyon
fantasztikus és kissi asszonyos
pongyolagolt rajta.
Hidegen bólintotta a grófnő felé, akit ő
sem állhatott ki.
Guidunak pedig azt mondta, hogy
szervusz.
Egy névjegyet tett az asztalra.
Ezt Mihály hozta.
Ez az úr kün van a folyosón, és beszélni
akar apával.
Az öreg megnézte a népjegyet.
Ez az úr menjen a pokolba, nem veszek
gazdasági gépeket.
Gépügynők kérdezte Pálma. Most nézte
csak meg a névjegyet. Frank Hustudzon.
Mihály egy kiéhezett öreg cseléd, aki
valami érthetetlen okból ragaszkodott, a
varfiékhoz belépett.
Kérem, az az úrodak azt mondja, hogy
levelet hozott Lándori gróf ő nagy
méltóságától.
Akkor jöjjön be.
Gujdón elpirult,
Pálma arca pedig elfehéredett, míg ön
belépett az, akire éppen gondoltak.
Az ő vasúti milliárdosok.
A milliárdos remekbe szapott, fekete
kabátot viselt, és ragyogó köcsög
kalapot tartotta, kártyavékonyságú fehér
kesztyűbe bújtatott kezébe.
Bal szemében keret nélküli monokli
csillogott.
A Varfi Sándor úr kérdezte: "Én vagyok!"
jelentkezett az öreg.
Az amerikai disztingváltan közömbös
arcán széles mosoly futott végig.
kivette személyből a monokliát,
megtörülte kendőjével, azután odalépett
Sándor úrhoz, szó nélkül megölelt, s
jobbról balról megcsókolta.
Az öreg úrere kimondhatatlan furcsa
arcot vágott. Jó napot, Sándor bácsi,
mondta hus. Mi az? Mi tetszik?
Az amerikai meghatottan mosolygott
körbe. Frank [nevetés]
Husten vagyok, a Conerv Hudzen fia.
Mi közöm nekem a konzervhoz csodálkozott
az öreg.
A konzerv Hudzen Huszti Avarfi Ferenc
volt.
A múlt hónapban halt meg.
Ő küldött, hogy látogassam meg
magyarországi rokonaimat.
A Varfi Sándor visszahanyatl székére.
Két fia egyenesen állt, mint a cövek, és
kidüllett szemmel nézte az amerikait.
Ha látni és hallani lehetne a
gondolatokat, akkor rémült
sirálycsapatként kergetőztek volna a
szoba mennyezete alatt.
Az elzüllött Avarfi Ferencnek fia van. A
fiú megjött Amerikából, egy nagy erős,
szemtelen kamasz. Vissza fogja követelni
apja a vagyonát. Itt fog élni a
nyakunkon, pénzt fog kérni.
fölrel fog fenyegetőzni, botrányt fog
csapni. Kapni ugyan nem fog kapni egy
árvafillért sem. Ez a gránátszilárdságú
bizonyosság azonnal kibukkant az első
rémület káoszából.
De a lapok, hé, a lapok.
Az öreg úr volt az első, aki lélegzethez
és szóhoz jutott.
Az imént úgy összelapult a meglepetés
súlya alatt, mint a palacsintakalap,
de most fölpattant, kiegyenesedett és
dübe jött.
Miféle ízetlen tréfa ez?
Azt hiszi az úr. Húztam vagy házon úr,
hogy engem be lehet csapni.
Semmi közöm az apjához, sem az apja
fiához.
Ha százszor be tudja bizonyítani, hogy
Avarfi Ferenc fia, akkor sem ismerem az
Urat.
Volt nekem egy testvérem, egy léha
pazarló ember. Levettem róla a kezemet,
és nem akarok tudni sem róla, semmi
íjáról, fiáról.
Most menjen az Úr, mert policát hívok.
Az amerikai
nyugodt arccal hallgatta végig az
öreget.
Nem iedt meg, de haragos sem lett.
Inkább valami férfias meghatottság
tükröződött vissza a vonásain.
Azután Pálmához fordult, és csodálatos
puha hangon mondta:
"Így kell hát viszont látnom szegény jó
nagybátyámat.
Ó, sejtettem volna, hogy az egészsége
ilyen szomorú állapotban van, akkor nem
iskadtam volna föl.
Láthatóan Gyönge elmélyűnek tartotta
Sándor urat.
De édesapa talán megnézni a kegyelmes úr
levelét szólott Pálma olyan szerény
hangon, amely sehogy sem illet Gőgös
arcához.
Guido fölvette a levelet az asztalról,
hová az amerikai tette fölbontotta és
átfutotta.
A kegyelmes azt írja, hogy a német gróf
mutatta be neki ezt az urat, és hogy
ennek az úrnak kitűnő ajánlatai vannak
az amerikai külügyi hivataltól.
Megint füllett csöndesség támadt a
szobában.
A gondolatsirályok megint száldosni
kezdtek, most már így víjogtak.
Ez tehát nem am olyan ágról szakadt,
akit el lehet toloncoltatni a
rendőrségkel.
Pártfogói nagy úrib barátjai vannak.
Baj, nagy baj, de kapni azért nem fog
egy megveszekedett garazst sem.
Az amerikai szakította meg elsőnek a
csendet.
kissé meghajtotta magát az angol szászok
esetlen előkelő férfiasságával, majd így
szólott:
"Úgy látom, nem kellett volna idejönnöm,
de én csak azért jöttem, mert édesapám
parancsolta meg halálos ágyán."
Azt mondta: "Keresd föl Sándor öcsémet,
ha még él, vagy, keresd föl gyerekeit,
ha maradtak utána, s mondd meg nekik,
hogy Ferencbátjuk, megbocsát nekik!
Én nem tudom, volt-e édesapámnak valami
megbocsájtanivalója, mert ő sohasem
beszélt velem ilyenekről. Én csak
megteszem azt, amit meghagyott nekem.
És még valamit mondott nekem az
édesapám. Azt mondta,
én neked 60 millió dollárt hagyok, fiam.
Ez elég arra, hogy segíts európai
rokonaidon, ha ne táncséget
szenvednének.
60 millió dollár,
150 millió Ft,
300 millió korona, éppen 50 millióval
több a negyed milliárdnál,
pedig 50 millió is sok pénz.
Rettenetesen sok pénz, szemérmetlenül
sok.
Most lett csak igazán csönd a szobában.
Nagy távolságból, mintha ünnepi
harangkongás és orgonúgás hallatszott
volna.
Szemét dombon arany szemecskét keresgélő
baromfi egyszer abbahagyta a kaparászást
midőn. Egy óriási aranyhegy emelkedett
föl a szemük előtt.
Akadt az Avarfi családban egy érzelmes
szívű férfi, aki nem tűrhette tovább az
öreg úr zsarnokságát,
és nyíltan a rokonszembes idegen
pártjára állott.
E férfi guidó úr volt. Odalépett huszt
elé, és így szólt hozzá.
Eddig hallgatásra kényszerített az ifjúi
tisztelet,
de most beszélnem kell.
Nyíltan kimondom, hogy nem értek egyet
édesapámmal.
Én fölismertem önben a kedves rokont, és
ha mindenki megtagadja,
én reálm számíthat.
Szervusz!
Azzal megrázta az amerikai kezét.
Imre úr, aki lassúbb fejgondolkodású
férfi volt, egy pillantást váltott
grófnővel, azután ugyancsak odalépett
Hushoz,
és némán, de igen ünnepélyesen megrázta
a jobbját.
Az amerikai
egy pillantást vetett az öregre, és
ekkor észrevette, hogy annak arca
eltorzult, mint a pityergő gyereké.
Sándor úr siránkozó hangon mondta:
"Iholni! Most mind elfordulnak tőlem, és
úgy bánnak velem magammal tehetetlen
emberrel, mintha én loptam volna el a
Szent István palástyát.
Pedig én mindig nagyon szerettem
szegényó Ferenc bátyjámat, és sohasem
bántottam meg egy szóval sem,
de valami ellenségem megrágalmazott
előtte, és ő nem akart rólam többet
tudni. Visszaküldte a pénzt is, amit
utána menesztettem. Én nekem pedig
miadás nagyon érzékeny szívem van. Ha
azonban szegény jó bátyám.
szeretettel emlékezett meg rólam a
halálos ágyán,
s ha elküldi hozzám a fiát, akkor
kőszívűnek kellene lennem.
Az öreg úr nem fejezhette be a mondatát,
mert füldokló zokogás vett rajta erőt.
A fiai borzongva néztek rá.
Szívetépő hatással lehetett Sándor úrra
az amerikai aranyhegy,
ha sírni tudott ő, aki még az Istenben
boldogult felesége temetését is hűvös
nyugalommal nézte végig.
Az öreg azután fölkelt, odalépett
Hushoz,
sokáig a szemébe nézett, majd így szólt:
"Igen, igen,
te Avarfi Ferenc fia vagy.
48-ban, amikor együtt vonultunk Klapka
táborába, szakasztott ilyen volt, mint
te most."
Azzal két kezét gyöngédel rátette hus
simára fésült fejére, mintha meg akarná
álltani.
Később leültették,
és Sándor úr az ő szegényú Ferenc bátja
után kérdezősködött.
Huszt pompásan megállt a helyét a
keresztkérdések záporába.
Az avarfi rokonság labirintusában
járatosabb volt, mint teszem Guidó úr.
Pálma
egy miniatűr képet hozott elő, amely egy
fiatal honvédtisztet ábrázolt.
Itt van az édesapja arcképe.
Ön semmit sem hasonlít hozzá.
Guidoné egy röpke pillantást vetett az
arcképre,
és egy igen hosszút az amerikaira.
Nem hasonlít, de az nem baj, sőt
ellenkezően
mondta,
és elpirult a hajatövéig.
Negyedik fejezet.
Aznap este, amikor Hus éppen kilépett a
fogadója kapuján,
egy gumi kerekes kocsi állt meg a
gyalogjáró mellett.
A kocsiban Guidó úr ült a feleségével és
a hugával. [nevetés] A hölgyek kicsípték
magukat, és igen csinosak voltak. Halló,
Jenki, hozzád jöttünk. Kedélyeskedett
Guidó.
Megszöktünk a budai bagolyvárból, és ha
nincs jobb dolgod, vele töltjük az
estét.
Az amerikai azt mondta, hogy nagy
kitüntetésnek veszi ő nagyságáék
látogatását.
No, csak nem nagyságolod a kuzinjaidat?
Támad rá Guidó úr. Nálunk az a regula,
hogy a jó rokonok tegeződjenek.
Együtt vacsoráztak, és a mulatságuk
eltartott éjfélig. Még az éjjel furcsa
és botrányos kalandja volt Husznak a
kaszinóban, ahová Guidóval ketten
elmentek, miután hazaszállították
hölgyeiket.
Az amerikai éppen Lándori grófal és a
német főkonzal beszélgetett,
amikor egyszerre a vállára ütött egy
szőke hóri horgas úriember.
Franci mondta a szőke ember. Hát te mit
csinálsz itt?
Az amerikai egy csodálkozó pillantást
tett két újri barátjára, mintha azt
akarná mondani: "Kérem, nemzeti szokás,
ez itt majd nyugodtan szólott a hosszú
emberhez."
Nem ismerem önt szőr.
A másik azonban tovább
kellemetlenkedett.
Ugyan-ugyan, hiszen te az én nagynéném
komornájának a fia vagy. Az apád meg
szakács volt a nagybátyám házában.
Részeg a gentlemen kérdezte Huszt.
A grófi főkonzul arca elfehéett a
fölindulástól.
Ez mégis csak hallatlan.
Az ember azt hihetetné, hogy ilyen
helyre elhozhat egy distingvált idegent.
A többit az óvatos diplomata már
elharapta.
Ami benne reked, az alkalmasint tömör,
de éles kritikája volt a magyar
társadalmi viszonyoknak.
Az öreg Lándori Gróf pedig, aki rokona
volt a köekedő ifjúnak, erélyesen
ráripakodott.
Eredj és aludd ki magad, tök részeg
vagy.
A hóriorgas szőke ifjú Kelemenfibáró
volt. Évekkel ezelőtt, ha Egr
kastélyában töltötte a vakációt,
Hustad, mint Grom forgolódott körülötte.
Igaz azonban, hogy a bár, amikor
megszólította az amerikait, valóban
annyira részeg volt, hogy alig állott a
lábán.
Hus nem törődött többet a kalandjával,
hanem angol száz flegmájába burkolózva
szívta szivarját.
Guidó úr azonban, aki éppen végszóra
jelent meg a kártyaszoba ajtajában,
lovagias lelkének egész hevével tette
magáévá kuzinjának ügyét.
10 perc múlva sikerült is dübe hoznia az
egész klubot,
hogy ez a Kelemenfi lehetetlen ember,
részeges, mint egy tót napszámos,
lipők modorú,
és ami legsúlyosabban esett latba,
fűnek, fának adósa.
Ha volna a klubban két garas ára
önérzet, akkor báró ide, báró kurtán
kilöknék.
Kelemenfinek időközben nekiestek a
barátai,
és annyi gorombaságot vágtak a fejéhez,
hogy a részeg báró végül már azt se
tudta, fiú-e vagy lány.
Rávették, hogy kérjen bocsánatot az
amerikaitól. Meg is tette.
Miatt elheegte mondókáját,
szürke nagy halszeme kétségbeesetten
kereste 20 tekintetét. Ha azt akarnám
mondani, hogy Fránci, kérlek, vd, hogy
te vagy a szakácsfia.
Guida úr később odatelepedett huszt
mellé. A dolog el van intézve. A fráter
jó ideig nem fogja magát mulatni a
klubban.
Szó szó, barátom, mi félig barbárok
vagyunk, de azért reménylem, hogy ilyen
apró ízetlenkedések
ne utáltatják meg veled társaságunkat.
Hus azt mondta, hogy nem érdemes több
szót vesztegetni a semmiségre. Guid úr
vissza akart menni a kártyaszobába, de
azután hirtelen a homlokára koppintott,
és könnyed mosollyal szólt az
amerikaihoz:
"Igaz, nem adhatnál nekem holnap 5000
Ft-ot?
Akár rögtön is."
Hus kivette zsebéből a csekkönyvet,
kitöltött egy lapot és odaadta guidónak.
A kuzén zsebre tette a papírt, miközben
a szíve valósággal
megmámorosodott a rokoni szeretettől.
Azt a Kelemenfit mégis ki kellene dobni
a klubból. Mormogta magában.
Ötödik fejezet.
Az amerikai mindennapos vendége lett a
budai palotának. Ha egyszer véletlenül
elmaradt, akkor biztosan elment érte
Guidó.
Az egész a Varfi család igen
megszerette, de leginkább a család feje
az öreg Sándor úr.
Egész ember mondta, meg tudott élni az
apja nélkül is.
Ez persze a két avarfi fiúnak szólt.
Ennek az élhetetlen két embernek, akik
sieder koruk óta egyebet sem tettek,
mint ébren alva furfangos terveket
szőttek, hogyan törhetnének be az
édesapjuk jól záródó pénzes
szekrénnyébe.
Hamarosan beköszöntött a szép idő, és az
öreg úr ekkor kijelentette, hogy nem
bírja tovább a városi életet, és kimegy
lakni a huszti kastélyba.
Husznak meg kellett ígérnie, hogy
vendége lesz.
Az öreg úrekkor elérkezettnek látta a
pillanatot, hogy némi betekintést
engedjen neki egy kedves tervébe, amely
néhány nap óta sokat foglalkoztatta.
20 körül sok a közbirtokossági
erdő. Azokat most olcsó pénzzel mind meg
lehetne venni. Egy okos ember, aki tud
beszélni a paraszt nyelvén, néhány
millióval úrrá lehetne az egész vármegye
fölött.
Vasutat kellene azután építeni a
hegyekbe, s akkor ugyancsak szépen
fiadzana a pénz.
Az amerikai nem vette magára a dolgot.
Nem volna kedved az üzlethez? Kérdezte
félváról az öreg.
Nem értek az ilyen üzlethez.
Most egyszerre megnyíltak az öreg úr
bőbeszédűségének
zsilipjei.
Nem is szükséges, hogy kedves ötse
kezébe vegye a dolog végét.
Elég, ha társául szegődik a Varfinak,
esetleg csöndes társává.
Ő maga, aki megvénült a parasztmunkában,
mindent eligazítana.
Be akar csapni! Mondta magában Huszt,
majd hangosan szólt.
Nem tudom, okos dolgot művelnék-e, ha
vagyonom egy részét lekötném olyan
országban, ahol egyelőre csak vendég
vagyok.
Pálma őagysága az este pénzt kért az
öregtől valami divatszámla kifizetésére.
Egyébként ő volt az egyetlen tagja a
Varfi ház népének, aki néha napján hozzá
tudott férkőzni az öreg úr lozsdás zárú
erténnyéhez.
Erkölcsi leckéztetés nélkül persze soha
sem ment a dolog. Már megint pénz.
Azt hiszem, te most már abban a korban
vagy, hogy nem apáddal, hanem uraddal
illenék megfizettetned a puccodat.
Erre az volt pálma rendes válasza.
Ki az ördögmer engem feleségül venni,
amikor ország, világ tudja, hogy
édesapám tisztességes kelendjét sem fog
nekem venni.
Valahor idáig jutottak, az apa, vagy
fizetett, vagy nem fizetett, de
mindenesetre elhallgatott,
mert elve ellenére volt, hogy a
kelendjére vonatkozóan vérmes reményeket
ébreszem föl lánya szívében. Ezúttal
azonban nem hallgatott az öreg, egy
merész fordulattal neki támadt pálmának.
Hogy máig is pártában vagy még, annak
nem az én takarékosságom,
hanem a te élhetetlenséged az oka.
Miféle emberekkel barátkozol te?
Nagy Zoló mágnásokkal,
eladósodott képviselőkkel és széllel
bélelt katonatisztekkel.
Ha eszed volna, akkor találhatnál valami
komoly embert, aki nem a pénzedet nézi,
hanem téged szeret.
Pálma keskeny ajka szélén könnyű mosoly
jelent meg. Mit ért édesapám komoly
ember alatt?
Hát olyat, akinek magának is elég a
pénze.
A lány most már gúnyosan mosolygott.
Ni, az öreg úr nagy furfangosan
olyan útra akarja őt terelni, amelyen ő
már hetek óta
dobogó szívvel és visszafolytott
lélegzettel sompolyog előre.
A komoly emberek is szívesen látják ám a
párizsi kalapokat és a seemharisnyákat.
Jegyezte meg.
Mennyi pénz kell? kérdezte Kurtán a
Varfi. Most csak 300 korona. Az öreg
kinyitotta a pénzszekrényét, és jó ideig
elgondolkozva simogatta pátriárka
szakállát.
Azután egyszerre
3000res bankót adott a lányának.
Ne vegyél magadnak párizsi kalapot meg
seemhisnyát.
Pál Mát szinte megrémítette édesapja
bőkezsége. Ez már komoly dolog volt.
Guidóné, amikor meghallotta, hogy az
öreg husztra akar menni, kereken
kijelentette, hogy a tavaszi évad előtt
ő bizony senki kedvért nem megy el
faluzni.
Másnap azonban hirtelen megváltoztatta
szándékát.
Azt mondta, hogy egész éjszaka ideges
főfájása volt, és nem bírja tovább a
városi zajt és port.
Persze, ő is hírét vette már, hogy az
amerikai ott lesz a Huszti kastélyban.
Pálmát megijesztette és fölbosszantott a
szép sógornőjének pálfordulása.
Ők ketten jó barátságban éltek
egyébként. Valányszor azonban valamire
való férfival ismerkedtek. Meg rend
szerint meghidegült köztük a viszony.
Pálma úgy talált, hogy sógornője olykor,
mert ő játékos vadász szenvedéből
megzavarja az ő legkomolyabb
kombinációit.
Derék asszonyka egyébként, de annyi
lelki ereje sohasem volt, hogy ne
kacérkodjék pálma udvarlóival.
neki valahogyan
talán a tüzes szeme, mozgékonysága,
kecses fölületessége révén az a híre
kerekedett, hogy forró vérű asszony, és
való igaz, hogy az ő jelenléte nem vált
előnyére a fagyos viselkedésű,
de éppen nem fagyos vérmérsékletű
leánynak.
Pál ma mondom megszeppent, de azért nem
vesztette el a szívét.
tudta, hogy meg kell küzdenie a szép
sógornővel. Azt is tudta, hogy le fogja
győzni az ugrifüles asszonyt, ha nem
sajnálja fegyvertárának élesebb
fegyvereit,
és ezúttal nem fog sajnálni semmit.
Mint lelkiismeretes krónikásnak föl kell
jegyeznem a tényt, hogy
avarfékerutazásának előestéjén Imre úr,
a főispán meglátogatta az amerikait a
fogadójában.
Valahogy megneszelte édesapjának
erdővásárlási terveit, és most
kötelességének tartotta egy hus
figyelmét, egy hasonló, de mindenképpen
reálisabb tervre irányítsa.
felesége a grófnő családjának volt
Magyarországban egy birtoka,
ahol első minőségű komló és kitűnő
cukorrépa termett.
Ez a birtok csak névleg volt a grófi
családé, mert minden göröndyjére külön
jelzálog adósság jutott.
Főispán illetőleg felesége a grófnő úgy
vélekedett, hogy húzt gyümölcsözően.
Helyezhetné el tőkének egy részét, ha
tisztázná a birtokot.
Hus nyugodtan hallgatta végig a főispán
előadását, de nem adott határozott
választ.
Azt mondta, hogy alkalmilag foglalkozni
fog az üggyel.
Hatodik fejezet.
A huszti kastély, ha szabad a kastély,
szót egy ridg négyszögletű
és kopárfalu kőhombárra alkalmazni,
a déli homlokával beláthatatlan
szántóföldekre nézett.
A fekete göröngyű földek helyén volt
valamikor a száz vízimadártól hangos
nagy nádas.
Északon néhány kilométernyire a kert
mögött erdős hegyek emelkedtek.
Ott voltak a közbirtokossági erdősségek,
amerre a Varfi Sándor foga fájt.
Kastélyba hatalmas, de hiányosan és
mindenféle ócskalimlommal berendezett
szobák sorakoztak egymás mellett.
Az épület hosszán széles folyosó vonult
végig. A fehérre meselt folyosót
valamikor nyolc szögletű vörös téglákkal
rakták ki, amelyeket már az ötödik a
varfi nemzetség lába koptatott.
Ha valaki végigment a folyosón, Kungó
vízhang támadt léptej nyomán.
Volt azonban a Sivárvidéknek egy igen
szép része, a kastély régi kertje.
Az öreg Avarfi már 40 esztendővel
ezelőtt elcsapta utolsó kertészét,
s azóta pompás vadon burjánzott az
ingoványos fekete talajból.
A kertet hosszú és széles hársfa szelte
át, s a 200 éves lombos faóriások közt
csendes birkanyáj legelte ruganyos
szmírna szőnyeggé a gyöpöt.
A fasoron túllevő ligetben
embermagasságra nőtt meg a virulóga az
egy-egy kidőlt korhadó fatörzs körül.
Az eliszaposodott nagy tóekén
számra termett a vízi liliom.
A lejtős partot pedig rikító mezei
virágok porították.
Az amerikai, aki a francia komornyikja
kísérletében érkezett Hustra,
a kertre nyíló földszintes sarokszobát
kapta a lakáson.
Az első nap reggelét azzal töltötte,
hogy pálma társaságában bejárta a
vidéket.
A szép sógornőt, aki későkelő asszony
volt, csak ebédnél látta. Pál mára
láthatóan igen jó hatással volt a vidéki
levegő. Egyszerűvé kedves és
közvetlenebbé tette. Ha éppen akar
tudott jó pajtás is lenni.
Amikor a nagy fasor végébe értek, a
husztpatak zárta el útjukat.
Oda pompás feny sötét lett.
Ha át tudnánk menni, mutatnék neked egy
szép kis kolostorromot. Mondta pálma.
Nincs itt a közelben híd.
Két mérföldnyire sincs.
Akkor hogyan megy át az ember? Leveti a
cipőjét és átgázol a patakon.
Átvihetlek, ha akarod! mondta az
amerikai.
Köszönöm, nem játszom Pált és Virginiát.
Pálma leüt egy kőre, szó nélkül
levetette cipőjét meg a harisnyát,
azután átgázolt a túlsó partsra.
A lába tökéletesen szép volt. Akár egy
görög szoboré, ha nem ilyen lett volna,
bizonyára nem mutogatta volna olyan
könnyűzerrel, mert a szemérmetesség
tudva levően védőpajzsa a rútságnak.
Túls oldalra érve jó ideig a part mentén
a puha homokban gázoltak.
Azután fölvették cipőjüket, és hamarosan
elérték a kis romot. Azon ugyan nem volt
sok látnivaló.
Az amerikai titokban azzal gyanúsította
hölgyét, hogy az nem is az ócskafalakat,
hanem csak fiatal lábait akarta neki
megmutatni.
Husz ügyesen megmászta az egyik
bolthajtást. Vigyázz, leesssel!
Kiáltotta pál.
Huszt úr ekkor zsebre tette a két kezét,
fejjel a lebegőbe betette magát, s egy
tökéletes száltó mortáléval talpra
esett.
Kalapja a fején volt, a monoklia pedig a
szemében, amikor megállott pálma előtt.
A lány elsikoltotta magát, majd kacakba
tapsolni kezdett. De hiszen te nagyszerű
ember vagy, kiáltotta.
Semmiség szerénykedett huszt.
A Washington College-ban egyebeket is
tanultunk példának okáért. A galoppozó
ló nyergében fölállni, a villámhárítón a
hat emeletes ház tetejére fölmászni.
Az amerikai ezeket is hasonló dolgokat
nem a főiskolában, hanem a Barnum
cirkuszban tanulta, ahol két éven át
mint akrobata,
majd mint Dummer Auguszt működött.
Amikor ebédhez öltöztek, Hus
megborotváltatta magát a franciájával.
A borotválkozás mél a hangulatát
rendesen arra szokta használni, hogy
gondolkozzék.
Újabban, amióta módjában volt, hogy
minden nap megborotváltassa magát, jóval
intenzívebb lelki életet is élt, mint
annak előtte.
Ezúttal ilyenféle gondolatok fordultak
meg a fejében.
Ennek a leánynak igen szép lába van.
Hogy nem ok nélkül irányította
figyelmemet a lábára, az bizonyos.
Ő sokkal eszesebb leány, semhogy
komolyok nélkül levesse a cipőjét és a
harisnyáját.
Pál ma ő nagysága egyszeni jó hajt
nekem, és akarja magát velem vetetni.
Azt hiszem, meg fogom neki tenni ezt a
szívességet.
határozottan előkelő megjelenésű leány.
És ha szörnyű módon rossz nevelésű is,
de bizonyos jelekből azt merem
következtetni,
hogy egy gyöngét de erélyes kezű férj
még jó útra vezethetné.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem,
hogy kitűnő családból való és vagyonos.
Az öreg többszörös milliomos és végre
sem örök életű.
Ha egyszer elvettem a leányt, akkor ki
fog sülni, hogy a 60 millió dollárom?
Gondolom annyit vallottam be. Nincs
sehol. Egyebek is ki fognak még sülni,
de az nem az én bajom, hanem avarfiék
baja.
Lesz rá gondom, hogy a dolognak
meglegyen a maga formája.
Nekem ma valóban lehetne odaállt 60
millióm.
Tegyük föl, hogy a vagyonom a konzervös
papírjaiban van elhelyezve.
Tetek a ruha egy fél esztendő múlva
csődött mondta, én elvesztem a pénzemet.
Nem, én arról nem tehetek.
Az öreg avarfi prüszkölni fog, de a
feleségem akkor már imádni fog, és híven
ki fog mellettem tartani.
Ha pedig egyéb dolgok is kisülnének,
akkor se lesz belőle baj.
Az avarfiaknak inkább van érdekükben,
hogy len ne leplezzenek nyilvánosan,
mint nekem.
Tehát el fogom venni pálmát, akinek
csinos lábában a boldog házasság
biztosítékát látom.
Hus azzal a meggyőződéssel lépett a
szalonba, hogy ő máris fülig szerelmes
pálmába.
A gyöngérd mosoly, amellyel a leány
fogadta kissé, meg is dobbantotta
szívét.
Este Bédnél azonban váratlan dolog
történt. Húzta ki pálma és guidóné
között ült. Az asztal alatt egy könnyű
lábacska érintését érezte, mégpedig a
bal, tehát az asszony oldalán.
Ez lett félig véletlenség, de lehetne
félig szándékosság is. Az amerikai nem
volt az a férfi, aki könnyelműen
elsiklik ilyen kérdés fölött.
Öt perc múlva már tisztában volt vele,
hogy a szép sógornő,
ha nem is kereste vele a titkos
érintkezést, másrészről nem is kerüli.
Az asszony vidáman fecsegett pálmával,
és tudomás vett 20 tekintetéről, amely
jó ideig az arcán függött.
Ez a finom metszésű, kissé merész, de
bájos profi meg is érdemelte, hogy
megnézze az ember.
Anyá.
>> Pálma észrevette Hus pillantását, és
elkedvetlenedett.
Sejtette vajon az ő lábának emlékét egy
pillanatra elhomályosította a sógornő
lába.
>> Az éjjel, amikor Guidó némár ágyával
feküdt, és elalvás előtt gyertyafény
mellett olvasott, megnyílt szobájának
ajta, és belépett hozzá pálma.
A két nő szobája közelesett egymáshoz az
emeleti folyosón.
S a leány éjjeli pongyolában papuccsal a
lábán és cigarettával a szájában tehette
meg látogatását.
Nini, a huszti fehér asszony
csodálkozott guidóné.
Pálma letette gyertyáját az éjjeli
szekrényre, és odakuporodult a sógornője
ágyára.
Beszédem van veled, Zsezse! mondta
komoly arccal. Parancsolj velem, édesem!
A párma nagy füstfelhőt fújt a mennyezet
felé. Azután szárazon szólt:
"Mondd, Zse, tudnál te az én kedvemért
egyszer öt percig igazat beszélni?
Megpróbálhatom, édesem! Te kedvedért
semmi áldozattól nem riadok vissza.
Mondd meg tulajdonképpen, mi a szándékod
az amerikaival?
Semmi galamb világon, semmi szándékom
nincs vele.
Sem elcsábítani nem akarom, sem
megszöktetni nem fogom.
Rendben van, mondta Pálma, és én
köszönettel tudomásul veszem a
kijelentésedet.
Én is őszinte leszek, és megmondom, hogy
nekem igenis vannak szándékaim. El
akarom magamat vétetni az amerikaival.
Fogadd szerencse kívánataimat! szólt
Zsezse,
mert ha te akarod, akkor hamarosan meg
is lesz a lakodalom.
Az amerikai sokkal jobb ízlésű ember
sem, hogy szemed hunjon a te testi és
lelki bájaid előtt."
Megjegyzendő, a két nő egyébként őszinte
jó barátságban élt egymással. Ha azonban
férfi állt kettéjük között, akkor
egyszerre idegenek lettek egymáshoz,
ellenségeskedést éreztek egymás iránt,
és diadalt, ha megbánthatták egymást,
most pedig férfi állt közöttük.
Pálma szándékosan nem akart tudomást
venni a sógörnő szavaiban rejlő góyról.
Attól még nagyon messzi tartok, hogy
elfogadhassam a gratulációidat.
Tulajdonképpen még sehol sem tartok,
de úgy képzelem, hogy a dolog rendbe
jöhetne, ha te nem állnál kettőnk közé.
Én hát olyannak tartasz? Kérdezte
érzelmes hang Zse.
Nem tartalak rossznak. Jegyezte meg
nyugodtan a leány. Csak tudom, hogy a
léhaságod alkalomtán
perfiddé és kegyetlenné is tesz.
Két rendbeli kombinációimat alaposan
megrontottad már. Neked nem volt belőle
hasznod, de nekem kellemetlenséget
okoztál.
A szép asszony lehunyta a szemét, és
mosolyogva nyújtózott a párnáik között.
szívem pálmája. Te igazságtalan vagy,
amikor a saját pechedért
engem tesz felelőssé,
mert a te peched, hogy nem tudod lekötni
a gavallérijaidat,
és hogy két heti útbarlás után
mindegyiknek sürgős dolga akad Európa
másik végében.
Pálma rettenetes gyűlölettel nézett az
ágyban fekvő asszonyra.
azzal a gyűlölettel, amely csak egy
suvány és hideg szemű leány
féltékenysége érezhet, egy gömbölyű tagú
és tűzes szemű mennyecske iránt.
Erőt vett azonban magán, és halkan
mondta:
Lehet, hogy a saját ügyetlenségemmel
rontottam el a két kombinációmat. A
mostanit azonban nem akarom elrontani.
Azért beszélek veled ilyen őszintén.
Szeretném, hogy mint jó rokon, a
segítségemre légy.
Zsezse igen előkelő arcot vágott.
Szívem, te sokat kívánsz tőlem.
Én elvből nem avatkozom ilyen dolgokba.
Pálmát most már végleg elhagyta az
önuralma.
Gőgös arccal fölkelt és a gyertyája után
nyúlt.
Értem. A nyomorult kis izgalmat, amelyet
a flirt neked nyújt, többre becsülöd az
én egész jövendőmnél.
Tjte át, amit jónak látsz. Kezd meg
újból perfit kis játékaidat.
Nem félek tőled, szembeszállok veled. Jó
éjszakát!
kiment a szobából és magára csapta az
ajtót.
Zsezse fölült a párnái között, mint a
nyúl fiók a vetésben, és kissé
megszeppenve tekintet után. De azután
valóságos nevető görcs vett rajta erőt.
Na nézd a gőgös amazon királynőt.
Ő nem fél tőlem, ő szembeszáll velem
ilyen halszemmel és ilyen sovány
válperccel.
Hm. Pedig én eddig nem is vettem
komolyan az Amerikai Jánost. Holnaptól
fogva azonban komolyan fogom venni.
Két nő hajnalig se tudott elaludni.
A nyílt hodüzedet, amelyet váltottak,
sorompóba szólította női hiúságukat, és
szárnyára eresztette a fantáziájukat.
Hajnalig vakmerő, alattomos és kegyetlen
cselvetéseken törték a fejüket.
Másnap pedig már megindultak az
ellenségeskedések.
A háborús felek egyelőre még nem vettek
tudomást egymásról, de lásas siégel
igyekeztek lábukat a stratégiailag
fontos ponton az amerikai szívében
megvetni.
Mosolygó arccal kecsesen és bájosan
törtettek előre. A puzzrájukban azonban
mérgezett nyilakzörögtek.
Mindegyiknek persze más volt a
harcmodora.
Pálmának a feleség jelöltnek tisztának,
szelídnek, egyszerűnek és becsületesnek
kellett magát mutatnia.
Ellenben
Zsezsének a forró vérű démont kellett
megjátszania.
Pálmaszavai úgy hullottak az amerikaira,
mint valami fehér virágeső.
Zsezsének minden mozdulata az epedő
odaadás gesztusa volt.
Az avarfiurak persze tudomást sem vettek
mindarról, ami a fejük fölött történik.
akár az erdőben legelésző tulkok a
fakkoronákon röpködő madarakról.
A nők meg óvakodtak attól, hogy
beavassák terveikbe a férfiakat.
Ilyenféle háborúkat maguk közt szoktak
végigküzdeni.
Husznak nagyon ínyére való volt a bájos
és izgalmas játék.
Úgy érezte magát, mint a ligetben
éjszakázó pásztor,
akit szerelmes holdvilágtündérek
rohannak meg.
A szép Guidónak hátrányára vált, hogy a
reggelt át kellett engednie Pálmának.
Ezse ugyanis képtelen volt arra, hogy 12
előtt fölkeljen.
Délig ő egyáltalán nem volt sem kacér,
sem hiú, sem cselszövő,
semmi egyéb. Addig ő csak szörnyen
fáradt és álmos volt.
Rózsaszínű pihegő holttestként feküdt
ágyában, és hatörténetesen tűzott volna
ki a szobájában. biztosan bennégett
volna, mert nem lett volna annyi
energiája, hogy kimásszon a paplan alól.
Pálma sietett kiaknázni a nagy előnyt,
amelyet sógor nőjének véghetetlen
lustasága nekinyújtott.
Talált az istállóban két, még végleg el
nem vénhedett lovat, azokat
megnyergeltette, hogy az amerikai
társaságában bekalandozhassa a
környéket.
Valami híres lovasnő nem volt a leány,
de tudta, hogy lóháton pompásan
érvényesül az ő acélpenge karcsúságú
amazon termete. Húzta, aki mindenhez
értet, úgy lobagolt, mint egy kao
egyszer egy szép tavaszi reggelen a
monostoni romon túllévő fiatal erdőben
jártak.
Az amerikai vagy kétlépésnyi távolságban
követte pálmapari pályát a keskeny
gyalogös fényen.
A vékony és egyenes fenyőtörzsek között
úgy játszadozott a tavaszi verőfény,
mint egy rostér úgyjai között.
beszélgettek és Párma filozófá, de
persze a maga módja szerint
mindenki szereti a tavaszt, de nekem úgy
látom nem jó barátom ez az évszak.
Engem szomorúvá tesz. Ne nevess ki
lelkemre mondom, nem affektálok, csak
megállapítom a száraztényt, hogy nagyon
szeretnék meghalni.
A haláltól, mint fizikai processzustól
természetesen irtózom, de ha módonban
egy pillanat felhővé vagy földé
változzam át, akkor nagyon boldoggá
tenne a megsemmisülés gondolata.
Mi csábít arra, hogy kitérje az élet
elől? Kérdezte Hus.
Nem ismerem az életet. Nem várok tőle
semmi jót, és félek tőle.
Attól is tartok, hogy hiányzik belőlem
az akaraterőnek rugalmassága és
szívósága,
amely úgy hiszem szükséges az élethez.
Pálma azért erőltette megint a mélabús
lemondást, mivel úgy tudta, hogy az
erélyes, jellemű és gyakorlatias
észjárású férfiakat vonzza az álmodozó
lágyság és félingség.
Igazi nő számára az élet a
szerelembélekedet húzt. Élni fogsz, ha
szeretni fogsz.
Dezen éppen ez az, ami nyugtalanná tesz.
Le számára a szerelem a házasság, de úgy
veszem észre, hogy a házasság nem mindig
a szerelem.
A mi társadalmi törvényeink passzív
szerepre kényszerítik a nőt éppen
életének
legválságosabb időszakában.
A lány alig járulhat hozzá életének
irányításához.
Az ő kötelessége a hallgatás,
a várakozás és a reménykedés.
Az amerikai elnevette magát.
Én nem ismerem eléggé a ti
szokásaitokat.
Ha azonban rossznak tartanék egy
szokást, akkor túltenném magamat rajta.
Pálma is nevetett.
Ha te leány volnál és szeretnél egy
férfit, megmondanád neki? Minden
bizonnyal, és nem is félnék attól, hogy
veszítek valamit női méltóságomból.
Amerikában, ahol a nők jobban ismerik az
emberi jogokat, mint nálatok, erre
számtalan példa volt már.
A házasság végre is kétoldalú szerződés.
Nem látom be, hogy miért illesse a
kezdeményezés joga. Éppen csak az egyik
szerződő felett.
Meg fogom vele kéretni a kezemet. Mondta
magában huszt.
Nem fogom ugyan kikosarazni, de akarom,
hogy a kettőnk között levő egész utat ő
maga tegye meg. Mindenesetre jó lesz, ha
valamikor így szólhatok hozzá. Te
akartad.
Okos ember előregondoskodik az enyhítő
körülményekről.
A leányokit kissé megszédített a
lovaglás izgalma és a tavaszi szellő,
csak ugyan valami vakmerő elhatározáson
törhette a fejét, mert az arca egészen
elváltozott.
Azután váratlanul
beleavatkozott a dolgok folyásába egy
túl ideges mókus.
A szóban forgó állat megliadt a
lovasoktól, és egy fa tetejére menekült.
Pálma lova. Erre azt hitte, hogy neki is
a cselekvésére kell lépnie, és ágaskodni
kezdett.
húz melléugratot, hogy megfékezze a
neveletlenkedő táltost,
és mivel a megijedt pálma a fejével
együtt elvesztette a gyeplőt és a
kengyelt is,
az amerikai derékon fogta a nyeregből
lesikló amazont, és maga mellé ültette.
A romantikus iskola szabályai szerint
most már simán elintézhették volna a
dolgot. A megszeppent hölgyfej ott
pihent a lovagálláncsféli nyitott szája
delejes erővel vonzotta az amerikait.
Huszt azonban nem tudni, hogy
szándékosan-e vagy véletlenül
elmulasztotta a kedvező alkalmat. Dühös
volt a pálma lomára.
Miután hölgyét a gyöpre állította,
elfogta az elszabadult paripát, és
néhány kemény botütéssel megmagyarázta
neki, hogy viselkedése nem illik tisztes
korához.
Az érdem azonban nem marad jutalom
nélkül.
A csókot, amelyről a lovagias amerikai
úgy nagy lelkűen lemondott az erdőben,
még az este megkapta a kastély
lépcsőjén,
csak hogy nem Pálmától, hanem Zseétől.
Ez pedig a következőképpen esett.
Az ebédhez hívó harang kongására az
amerikai fölsietett az emeletre.
A lépcsőfordulónál
hirtelen egy illatos sejen fátyolt
csapnak az arcára. Ki az? kérdezte Hus.
Találja el. Suttogta valaki. Mit kapok,
ha eltalálom? Enyelgette a Jenki.
Amit akar, s azon felül egy piros
szegfűvirágot. Zsese mit akar?
Nagy parasztnak kellett volna lennie, ha
nem azt akarja, amivel a szép asszony
pirosajka megkálta,
és húzt, miként tudjuk, nem volt
paraszt. Zsezse alkalmas sincs csak a
forma kedvét, elsikoltotta magát. Jézus
Mária, mi bajót hallatszott, Guidó úr
hangja a folyosóról.
Egy nagy éjjeli pillangó csapódott az
arcomba. válaszolt az asszony.
Kellemetlen mondta Guidó, csak hogy
mondjon valamit.
Nem is olyan kellemetlen. Válaszolt
Halgabban az asszony. Ha nem
kellemetlen, akkor miért kiabál?
Az asszony meghajolt hites társának a
Vaslonikája előtt.
Igaz, Vango Guidó, és máskor nem is
fogok kiabálni.
Azzal az amerikai karja alá fűzte kezét,
és az ebédlőbe vezettte magát.
Hetedik fejezet.
Lándori Gró főnagy méltósága birtokos
szomszédja volt a Varfinak, és egy nap
látogatóba érkezett Husra.
Régi ismerős volt Sándor úrral, de azért
nem szokták egymást látogatni.
Ha Gró által jött a huszpatakon, akkor
mindig akart valamit,
vagy fajtyúkokat akart venni a Varfitól,
vagy tenyézbikát akart neki eladni. Az
öreg Avarfi most is így fogadta:
"Mivel szolgálhatok?"
Ezúttal azonban a gróf nem tudta
megmondani látogatásának célját.
Azt mondta, hogy csak meg akarta nézni a
szomszédságot, de ezt senki sem hitte el
neki. Két perc múlva már huszt Úr után
tudako:
"Szólnom kell itt a gróf családi
viszonyairól."
Igen, gazdag ember volt, és az ég csak
két gyermekkel áldotta meg, egy fiúval
és egy lánnyal.
A fiatal Lándori Grófot korának egyik
legszebb férfiát országszerte ismerték.
Legutóbb egy érdekes fogadása révén
került forgalomba a neve.
Egy spanyol táncos nővel arra fogadott,
hogy le tudja-e bökni cipője hegyével
egy hatal magas ember fejéről a kalapot.
A táncos nő megnyerte a fogadást, és az
ifjú gróf egy 10000 Ft-os égszert
nyújtott át neki elismerése jeléül.
Ennyit a fiúról, ami a gróf leányát
illeti.
Róla elég lesz megjegyeznünk annyit,
hogy hét napi járóföldön ő volt a
legrútabb nő.
Mikor az öreg kegyelmes, tudomást
szerzett fiának fogadásáról
gondolkodóba esett örökösének jövendője
felől,
belátta, hogy az ifjúnak, aki életében
bizonyára még több spanyol táncosnővel
is fog összetalálkozni, kevés lesz az
apai öröksége.
Ezért kívánostosnak tetszett előtte a
gondolat, hogy leányát kitagadja, és
annak vagyonát is a fiának hagyja.
A gróf nő egyébként is annyira
igénytelen és takarékos volt, hogy nem
kellett őt félteni a jövendő
eshetőségeitől.
Mielőtt a gróf ilyen apai gondokkal
vívódott, hirtelen az az ötlete támadt,
hogy a leányt össze fogja házasítani az
amerikaival.
Úriember nem veszel hozomány nélkül
csúnya leányt.
Az ilyen amerikai konzervmágnás azonban
boldog, ha összeházasodhatik az óvilág
nagy famíliáival.
Korán se higgyük, hogy ő nagy
méltóságának büszkesége
küzdelem nélkül megadta volna magát.
Ó nem!
Eleinte fölháborodással utasította
vissza a természetellenes összeköttetés
gondolatát.
Azt mondta, ha az a fráter megmerné
kérni a leányom kezét, kidobatnám a
házamból. Később azonban enyhébben
ítélte meg a helyzetet. Keresett és
talált érveket, amelyek az amerikai
mellett szóltak.
Hosszú vívódás után végleg meggyőzte
magát, és sójtva bár, de mégiscsak
ráadta előlegezett áldását a megkötendő
frigyre.
Lenke gróf nő. Ez volt Lándori leányának
a neve.
Egy egész éjszakán át keserű könnyeivel
itatta párnáját, amikor megtudta
édesapjától, hogy feleségül kell mennie
a párvönű milliárdoshoz.
A szegény grófnő nagyon rúdt volt, minél
fogva fölötte gőgös is volt, mert
figyelemre méltó valóság, hogy a szép
külsejű mágnás ivadék nem annyira büszke
főrangú eredetére, mint a csúnya.
Azt merném mondani, hogy a szépség
mennyisége fordított arányban áll a gőg
mennyiségéhez, és ez természetes is.
A szépség tudja magáról, hogy a világnak
joga van hozzá, és a szép asszony, akár
mágnás nő, akár mosónő,
esztétikai viszonyban él minden jó
ízlésű férfival.
Ez a viszony a szépség diadala, és a
szépség többre becsüli diadalát a
nemesik koronájánál.
Mondom, a szegény grófnő keservesen
sírt.
Végül azonban mégis belenyugodott
apjának a karatába,
mert ő egyébként is a mártíromságra
hajló nők fajtájához tartozott.
megkönnyítette Mártíromságát. Az a
tudat, hogy a Jenki tulajdonképpen
régi nemesi család sarjadéka, és hogy mi
sem áll útjában, hogy újból fölvegye az
avarfinevet.
A kegyelmes, mikor Huston járt,
megmondta az amerikaiak, hogy látogatása
tulajdonképpen neki szól, és húzta
néhány nap múlva vissza is adta a
vizitet.
Pálma és Zsezse bár megsejtették a gróf
szándékát, nem féltették a
gavallérjukat.
A szegény lenke úgy páratlanul csúnya
volt, hogy erről az oldalról nem
fenyegette őket Veszedelem.
Az amerikai azonban nagyon megbánt a
látogatását.
A Lándor Falvigrófiastélyban
a kellemetlen galandok egész sorozata
érte.
Az első kellemetlenséget egy hórihorgas
szűk ember képviselte,
aki a kastély udvarán fogadta a
vendéget.
A ma bizonyos Kelemenfi báró volt, aki a
budapesti klubban fölismerte a Jenki
személyében a szakács és a komorna fiát.
A báró rokona kegyelmesnek, és mint
aféle tönkrement úr, fél esztendőre
bekvártézta magát a kastélyba, ahol ha
éppen Józam volt, igyekezett Lenke
grófnő körül kellemkedni.
Ő úgy találta, hogy a grófnő nem is
olyan nagyon csúnya, és ez elegendő ok
volt neki arra, hogy a kezére
álhítozzék.
A báró ezúttal józan volt. Azért nem is
inzultálta az amerikait, hanem
megelégedett azzal, hogy folyton a
sarkában legyen, s hogy kérdőn
rámeressze hideg nagy halszemét.
Ebéd közben azonban már alaposan
berúgott. Két pohárpor elég volt neki
célra, és estig valahányzor elcsíphette
husztot.
Suttogó és könyörgő hangon ismételgette.
Ugye te vagy az, Franci?
Másik kellemetlenséget a szíves
házigazda okozta vendégének.
Ő ugyanis a tartózkodást, amelyet az
amerikai grófnővel szemben tanúsított,
Hus túlságos félénkségével akarta
megmagyarázni,
hogy kicsalja a madarat a bokorból,
vaskos célzásokkal kezdte bombázni. Husz
végül már csak úgy tudott védekezni az
örömapa jelölt ellen, hogy elővette a
legfagyosabb jenki arcát, és a hülyét
játszotta.
Az este, amikor hus búcsút akart mondani
a lándorfalviaknak,
megnyíltak az ég csatornái, és zumogó
záporzs pört végig a vidéken.
A gróf ilyen körülmények között
semmiképpen sem akarta útnak ereszteni
vendégét. Husznak tehát meg kellett
hálnia a kastélyban.
Mikor estebéd után a vendég szobájába
vonult, egy tisztes öreg asszonyságot
találtott, aki német nyelven
utasításokat adott a vendég szolgálatára
rendelt lakálynak.
A kastély kulcsárnőjének látszott.
Az asszonyság mély bókot csapott az
amerikai előtt.
Azt mondta Kissander
Gnaden és sietve kivonult.
Hust cigarettára gyújtott, és így szólt
magában:
"Tehát még él a jó öreg.
Kulcsárnő ugyanis az édesanyja volt.
Mikor ágyba feküdt, odakészítette a
töltött browningját az éjjeli
szekrényre,
mert olvasott egyszer egy történetet egy
kegyetlen nagyúról, aki ének idején
megrohanta semmi rosszat nem sejtő
vendégét a csatlósaival, és a vár
kápolnában összeeskedte a leányával.
Az éj azonban baj nélkül elmúlt.
Másnap reggel az amerikai esze nélkül
visszasetett avarfiékhoz.
Mikor elbúcsúzott Lándori Gróftól, az
egy kis szolgálatot kért tőle. Az öreg
Avarfi meg én igazgatósági tagjai
szeretnénk lenni a nagy birtokosok
bankjának.
Manap nem szabad már megvetni az ilyen
morzsákat sem,
hogy befolyásra tegyünk szert a banknál,
én is meg Avarfi is, néhány 100000 Ft-ot
helyeztünk el a papírjaiban.
Persze a rokkonaink és a barátaink
felesleg pénzét is oda dirigáljuk.
Előkelő gazdag intézet, amelyről
bizonyára hallottál már. Szeretném, ha
te is odatelepítenéd a folyószámládat.
A kedvedért mindent kegyelmes, uram
mondta Huszt. Magában hozzátette, csak
egyet nem.
Huston az öreg avarfi is szóba hozta a
nagy virtokosok bankját. Azt mondta,
hogy a magyar pénzpiac legszolidabb
vállalkozása.
Neki már azért is rokonszenves, mert
Guidó a bank révén valahára nagyobb
keresethez jutott.
Nyolcadik fejezet.
Értesz te igaz Gyöngyökhöz? kérdezte egy
nap husól Zsezseű nagysága.
Nem igen! válaszolt az amerikai. Seb
baj, azért mégis meg kell nézned bátori
Erzsébet smukját.
Ki az a bátori Erzsébet?
Az asszony elnevette magát. Ma már porés
Hamu, de valaha híres dáma volt.
Csejtevár úrnője, ha nem is tudnak róla,
Washington Colicban.
Neki volt az országban a legszebb
gyöngysora.
Úgy látszik, nagyon szerette a bágyat
fényű kis gömböket,
valamint Borzsa Lukrécia is szerette.
A híres ékszert egyik unokája eladta,
vagy elzálogosította egyik nagyapánknak.
S ma is megvan még kérdezte az amerikai.
Megvan apa vas szekrényében.
Az öreg úr savanyú arcot vágott és
hümmögni kezdett.
Nincs annak semmi értelme, hogy az
ilyesmit a nagy harangra akasszák.
Végül azonban Zsezse és Pálma
biztatására mégis előhozta a titkos
rejteg helyéről a vasláda kulcsát.
A ládát persze a hálószobájában őrizte.
Nem volt modern pénzszekrény, hanem a
féle rákóci kolabeli vaszekrény.
Kapuzárral és fogaskerekeken furfangosan
szétszaladó
karvastagságú reteszekkel.
Az ékszer egy mogyorónyi gyöngyszemekből
készült torokpajzs valóban gyönyörű
volt. Zssa a mezítelen nyakára
kapcsolta.
Kezdenek megint vakulni a gyöngyök,
mondta.
Ilyenkor az a kúrájuk, hogy Pálma vagy
én néhány hétig a nyakunkon viseljük.
Én azonban nem kérek többet az
élvezetből, mert ilyenkor apa szobájában
kell aludnunk.
Mennyit érhet az ékszer? Kérdezte az
amerikai.
300000ret megér vélekedett az öreg. A
gaz bécsiek azonban csak százret akarnak
érte adni.
Ha megfizetnék az árát, mindjárt
eladnám,
mert borzasztó kamatot vesztek rajta.
Apa már 40 esztendi óta alkudozik a
bécsi ékszerészekkel nevetett zsee.
E vasláda zár olyan kezdetleges, hogy
egy görbeszeggel
meg egy harapófogóval 10 perc alatt
kinyitom.
Mondta az amerikai.
Hangsúlyoznom kell azonban, hogy ezt nem
fenn szóval mondta, hanem csak magában.
Fen szóval ennyit mondott csak.
Nekem van egy nyakkendőre való gyöngyöm,
amely valamivel kisebb ezeknél, de
rámnézve azért érdekes, mert jelen
voltam, amikor a malái gyöngyhalász
fölhozta a tenger fenekéről.
Fél órával később húzt, összetalálkozott
az alsó folyosón Guíónval.
Guidunak hirtelen Pestre kellett
utaznia. A többiek meg mind a délutáni
álmokat alussák. Mondta mosolyogva az
asszony.
És te miért nem alszol? Félek, a
hízástól volt az őszinte felelet.
Mosolyogva de kissés ápattan nézett,
huszt szemébe.
Szeretném látni a gyöngys szemet,
amelyet előtted haláztak ki a tengerből.
Az amerikai kinyitotta a szobája
ajtóját, és az asszony beosont hozzá.
Hus kikereste ékszerdobozát, és egy nagy
gyöngyöt nyújtott Zsezse felé.
Ez az.
Egy Antverpeni zsidótól vette. Ha
elfogadja, magának adom. Köszönöm.
mondta Zsezse egyszerűen,
és nyakán a pongyolája bélésébe tűzte.
Az amerikai átölelte az asszonyt, és meg
akarta csókolni, azazonban ijed
védekezett.
Véletlen találkozások alkalmával a
folyosó fordulóján, hogy a kertben nem
volt ennyire tartózkodó.
Most történt azonban első ízben, hogy
négy szem közt volt húztal, és szíve az
inába szállott.
Zsse, hol vagy?
Kérdezte valaki a folyosón.
Pálmahangja volt.
Zsezse összekulcsolta két kezét, és az
ég felé tekintett. Ebből szép kis
lamasztika lehet.
Kopogtattak az ajtón. Jenki, oda bent
vagy? Rögtön válaszolt hus. Csak magamra
kapom a kabátomat.
A szobának csak egy kijárata volt, az
ablakokat pedig Vasrács zárta el.
Mielott Pálma a téglakövezeten kongó
léptekkel járt föl alá az ajtó előtt, az
amerikai egy kérdőpillantást vetett
Zsezsére. Mi lesz most? Rejcsen elsotta
az asszony. Csak egyetlen búvóhely volt
a szobában.
A regélő régi divatképeivel teli
ragasztott spanyol fal, amely húzt ágya
mellett állt.
A képek krinolinos hosszú nyakú
hölgyeket ábrázoltak.
Zsezse a spanyolfal mögé vonult.
Az amerikai pedig kinyitotta az ajtót.
Pálma belépett és kissé sápattan
tekintett körül.
Orcin pálya idegesen remegett, mint az
erdei ragadozói, amikor ellenséget
szimatol.
Meglehet, hogy öntudatlanul megérezte a
Zsezse pongyolájából áradó gyűlölt
ámbraillatot.
Beszédem van veled, kezdte a leány.
Sétáljunk egyet a kertben. Indítványozta
a megszeppent gavallér.
Nem jenki,
a kertben. Összetalálkozhatunk
Zsezsével.
És amit mondani akarok, arról neki nem
szabad tudnia.
Szépen vagyunk. Gondolta Huszt, és
szinte hallotta a Zsezse türelmetlen és
kíváncsi ficánkolását a papírfal mögött.
Pálma arca nagyon sápat volt. Az ablak
vasrácsa mögött bólongató lombra
szegezte tekintetét, miközben halálos
elszántsággal szólt.
Te nemrégiben, amikor a házasságról
beszélgettünk, azt mondtad nekem, nem
látom be, hogy miért illesse a
kezdeményezés jóga éppen csak az egyik
felet, a férfit.
Lehet, hogy ez hülyeség, de akkor
magadra vess, ha én most hülyeséget
teszek.
Én napok óta különben sem tudok
gondolkodni. Én egy rögeszme hatása
alatt állok. De párma, kérlek.
A lány szinte haragosan vágott a
szavába.
Ne szólj, amíg végig nem hallgattál.
Én most megteszem azt, amit hozzám
hasonló lánytán még sohasem tett.
Bevallom neked, hogy szeretlek, és
kérlek, hogy légj az Urammá. Ha
visszautasítasz, nem fogok bánatomban
meghalni.
De ha elfogadod ajánlatomat, akkor hű és
jó feleséged.
Mindenek előtt pedig nagyon boldog
feleséged lennék.
Huszta rémülettől némánt szemlélte a
leányt, azt pedig kis szünet után így
folytatta.
Nem szántam volna el magam a vakmerő
lépésre, ha nem lett volna
beszámíthatatlanná a féltékenység,
amelyet Zsezsével szemben érzek.
Féltékenység talán nem is jó szó,
félelmet kellett volna mondanom.
Ő tud a szerelmemről, és kétségbe esett
erőlködéssel el akar tőlem csábítani.
Ha másképp nem lehet, a szeretődé is
lesz, csak hogy elválasszon tőlem.
Pedig nem szeret, nem is tud szeretni.
Egész valóját betölti a hiúsága, az
önzése és a telhetetlensége,
mert Zsse egy bestia.
A spanyol fal kissé megbillent.
Nos,
szólt Pálma, mit válaszolsz?
>> Soha életében még Jenki olyan ostobarcot
nem csinált, mint Hustzan. pillanatban
kissé megköszörülte a torkát, azután
komoly meghatottság hang mondta:
"Édes pálbám, te tudod mennyire rokon
szemben veled? Nemes nyíltságot csak
fokozza nagyra becsülésemet."
Nem folytathatta ünnepi szónoklatát,
mert e pillanatban felborult a
spanyolfal.
Zsezseű nagysága rúgta fel.
A szép asszony nevetőgörcsöt kapott, és
ott fetrenget húzt ágyán.
Sikoltozva kacagott, közben levegő után
kapkodott a könnyei pergtek.
Ezt nem lehet kibírni! Kiáltott a
fuldokolva.
Nyolc napi gondolkodási időt fog kérni.
Esküszöm, hogy nyolc napi gondolkodási
időt fog kérni.
Pálma hófehér arccal bámult az ágyra. A
szeretője ebegte. A szeretője
azzal kifutott a szobából, végigrohant a
folyosón föl az emeletre és bezárkózott
a szobájába.
Zsse néhány percig még ember feletti
erővel védekezett viharos jókedve ellen.
Azután ő is fölkelt, és szó nélkül
elhagyta a szobát. Bágyattan támolygó
léptekkel ment föl az emeletre. Lépcső
közepén újabb kacagó ruhant bet rajta
erőt. Le kellett ülni a garádicsra.
Huszt a maga részéről azzal töltötte az
egész délutánt, hogy fölal alájárt a
szobájában.
Balányszor az ablakhoz ért mindig a
homlok ára ütött, az ajtónál pedig
mindig azt mondta, hogy uff.
Mikor elsőt harangoztak este bédhez,
felöltözött.
Második harangszóra belépett az ebédlő
mellett lévő dohányzóba.
El volt rá készülve, hogy Guidó úr,
akinek pálma bizonyára már mindent
elmondott, meg fogja rohanni, mint az
éhes tigris.
Az öreg Avarfi pedig ki fogja utasítani
a házából. Guida azonban nem rohanhatta
meg. Ő nem is volt Huston, hanem
pillanatban éppen a budapesti népszínház
egy gömbölyű karhölgyét látcsevezte
kaszinói zsölyéjéről.
Az öreg úr pedig í szavakkal fogadta az
amerikait.
Kell-e egy pohárszilórium.
Pálma jókedvűnek és nyugodtnak látszott.
Zsezse azonban vágyatt és rossz kedvű
volt.
A szép asszony fájlalta a mellét, és még
valami fájt neki.
Öt perccel az első harangszó után Pálma
ugyanis megjelent Sógornője szobájában,
és szeretetre méltó mosolyal az ajkán
így szólt:
"Te Zsezse! Én meggondoltam a dolgot, és
elhatároztam, hogy nem haragszom reád.
Olyenkire
sem.
Jó gyerek vagyok, és nem veszem
túlságosan komolyan, hogy az ideálom
szeretője vagy. Sőt, ha majd az Uram
lesz, akkor sem fogom eltiltani ilyen
apró szórakozásoktól.
Zsezsének ekkor elmúlt a nevetőkedve,
hogy mégis némi űrmöt öncsön párma
poharába. száraz hangon ennyit mondott.
Csak
te okos vagy, drágám, és ez
mindhármunkra nézve igen kényelmes.
Kilencedik fejezet.
Huszta falusi postahivatalhoz ment
levelek után nézni. Napokkal ezelőtt egy
csekket küldött Budapestre, a
nagybirtokosok bankjához, ahol újabban a
tőkéjét kamatoztatta.
De bár táviratot is menesztett már a
bankhoz, eddig elé sem pénzt, sem
levelet nem kapott. Levelet ugyan sem
talál, de a postaivatal előtt meglátta
Lándori ő excelenciájának négyes
fogatát.
A nagy úr feltűnő hűvösen fogadta az
amerikai üdvözlését.
Huszt tehát a faképnél hagyta a grófot,
és újabb táviratot írt a bankjának.
A távíró tiszt olvashatatlannak találta
a kiírását. Nagyirtokosok bankja
kérdezte: "Ig!"
Ekkor megszólalt a kegyelmes úr, aki a
füstös szoba túlsó végén saját kezűleg
pecsételt le egy csomagot. Jaj, igaz.
Rossz információkat kaptam avarfiguidó
bankjáról. Meg is szakítottam velük
minden összeköttetést.
Azt hiszed, kegyelmes uram, hogy
veszedelemben van a pénzünk?
Nekem nincs ott pénzem. Válaszolt
nyugodtan az öreg úr.
De hiszed, azt mondtad, hogy néhány
százot helyeztél el a banknál.
Csak akartam, csak akartam, mondta a
kegyelmes.
Azzal könnyedén megbillentette a
kalapját, és elment.
Husztott rémület szállta meg. Minden
pénze a banknál volt.
Mikor kilépett az utcára, dübörgést
hallott a közeli pályaudvarról.
Megnézte az óráját. A budapesti gyors
vonat két perc múlva indul. Még jókor
érkezett, hogy fölkapaszkodjék az induló
félben lévő vonatra.
Budapestre érkezvén mindenek előtt a
bankjához hajtatott.
A magyar pénzpiac
legszolídabb vállalkozása. Így nevezte a
bankot az öreg Avarfi. Egy újon épül de
máris bámulatosan mocskos külvárosi ház
második emeletén székelt.
A keskeny és meredek lépcsőn és fenn a
folyosón egy csapad músképű ember ődöng.
Az ajtó előtt rendőr posztolt, odaben
pedig mérges képű urak lapozgattak a
halomra hordott üzleti könyvekben.
Valami hivatalos vizsgálat folyt ott
éppen.
Egy fekete ruhás úr, akinek olyan
szakála volt, mint az asszír
királyoknak, dühösen hadonázott
esernyőjével a pénztárszoba ketrece
előtt.
A hivatalos emberek nagy nehezen
kitessékelték a folyosóra, és akkor ott
kezdett szónokolni a belső fölindulástól
rikácsoló hangon.
Betörés, amit itt műveltek.
Minden igazgató annyi pénzt vett ki a
bankból, amennyit be tudott fizettetni a
balekjaival.
Afi Guido 100000 Fttal terhelte meg a
folyószámláját.
A fedezetbe pedig egy fületlen gomb. Ez
az Úr most is szabadon jár még.
Hust úgy gondolta, hogy eleget tud már.
Sietett Guidó szállására.
Ott azt mondták neki, hogy a képviselő
úrra gőzfürdőben van. hogy elcsípje,
maga is jegyet váltott, levetkőzött és
keresni kezdte barátját a zuhanyos és
medencés termekben.
Végre megtalálta a gőzkamrában.
Guidó hosszában a fapadon feküdt, és egy
herkulesi termetű fürdőszolgával
dögönyöztette magát. Azt mondta éppen:
"A lapockámat is, muki, úgy-úgy."
Megpillantotta Husztot, és vidámonan
elkurjantotta magát. Szervusz, Jenki!
Hát te hogy kerülsz ide? Az amerikai
lejút a szomszédpadra.
A nagy birtokosok bankja dolgában
jöttem, mondta.
Biz az csúnyául befuccsolt. Konstatált a
guidó, majd a fürdőszolgának mondta:
"Muki, a gerincemet is paskolhatja egy
kicsit." Azután megint húzhoz fordult.
Tudod, mindennek az a frán a kocsinger,
azok a én persze semmit se értek a
banküzlethez. Hittem Koccingernek.
Ő meg azt mondta, hogy jól állunk,
nagyon jól állunk. Még azután a múlt
héten egyszerre eltűnt, mint a kánfor.
Alkalmas Amerikába ment az öregek a
hibásak, Lándori meg az apám, mert az
utolsó pillanatban megtorpantak és
megszaladtak a pénzükkel.
Ha közibénk állanak, akkor van pénzünk
és hitelünk bőven.
Na most egy dé hideg vizet.
Az utolsó mondása a Mukinak szólt.
Megmenthetünk valamit a pénzünkből?
Kérdezte az amerikai. Nem igen hinném.
Mondta Guídó úr őszintén. Hanem most
gyere az uhany alá.
Együtt mentek a szomszédterembe.
Guidó, aki fürdő innenc volt, sorra
vette a különböző hőfokú és erejű
vízsugarakat.
Közben beszélt, és szavait olykor furcsa
hörgő és röfögő hangokkal szakította
meg.
Nem is hinnéd, mekkora bosszúságot okoz
nekem az a buta bank?
Két nap óta úton útfélen megrohannak
mindenféle gyanús firmák, hogy fizessen
meg a betétjüket.
Rongyoszer pengőjért fölvernek reggeli
álmomból, és utánam tolakodnak a
kaszinóba.
És hogy a fiskálisok milyen szemtelenek.
Na.
Mikor már rájuk adták a lepedőt, Guidó
megveregette húzt hát. Te könnyen
nevetsz, öregem. Akinek egy negyed
milliárdja van, hát annak meg se kottyan
az a párgaras.
A veszteség nem nagy, véleked,
de minden veszteség kellemetlen.
Megyek és táviratot küldök az angol
banknak, hogy nyisson nekem újabb
hitelt. Hol ebédelsz? Kérdezte Guidó.
A pályaudvarom. A déli vonattal vissza
akarok menni Husra.
Kár, hogy annyira siedsz, magammal
vittelek volna egy jó kis nyári
kocsmába, ahol felséges halászlét
főznek.
Husznak azonban ezúttal nem volt olyan
jó étvágya, mint Guidó úrnak. Azért ott
hagyta barátját és kisietett a vasótra.
Egész vagyonamos néhány 100 Ft készpénz
és körülbelül 1000 Ft értékű ékszer
volt.
Közel 200000 Ftja veszett oda Guidó
bankjában.
A vasúti kocsiban szivarra gyújtott és
elmélkedni kezdett.
Elmélkedésének eredménye a következő
volt.
A 200000 Ftmat megfizettetem az öreg
Avarfival.
Ha lenyeli is minden pénzét,
én Vivi szekciót csinálok rajta, és
kiveszem belőle.
Előbb azonban feleségül kell vennem
pálmát. Holnap meglesz az eljegyzés, két
hét múlva a lakodalom. Most már nem
tréfálunk többet.
A kedvező véletlen úgy akarta, hogy az
eljegyzés még az este végbe menjen.
20 kissé korábban ment Estebédhez, és a
kis szalonban egyedül találta a leányt.
Pesten jártál? Kérdezte Pálma, miközben
kezet nyújtott neki. Ott rossz híreket
vettél talán.
Annyiban rosszak, hogy Londonba kell
utaznom.
Sőt, talán Amerikába is.
A leány meghökkenve tekintett rá. És
mikor akarsz utazni?
Egy-két héten belül. És meddig akarsz
odamaradni?
Bizonytalan ideig nem tőlem függ.
Pálma a mellére hajtotta a fejét. Ha
akarta volna, akkor se tudta volna
leplezni nagy levertségét.
Most már mindennek vége.
Az amerikai hozzálépett megfogta a
kezét, és szelí hangon mondta:
"Szeretném, Pálma, ha te velem jönnél."
A lány arc egyszerre vérvörös lett. A
szeme üzelt: "Én veled,
mint a feleségem.
Lehetséges,
hogy lehetséges-e?
Édes barátom, hiszen egyebet se kívánok.
Többet nem beszéltek erről, mert bejött
az öreg meg Zsezse.
Az esteédet mélységes csendben költötték
el. Zsessa azonban valami gyanút
foghatott, mert figyelmesen
vizsgálgatta, ahol a sógornője, ahol az
amerikai arcát. Asztalbontásnál azonban
pálma nem bír tovább magával.
Apa, újságot mondok. A hienki megkérte a
kezemet, és én igent mondtam. Az öregnek
beszéle Zsezsére tekintett.
A Varfi úgy érezte, hogy neki most
valami szép és lehetően megható dolgot
kellene mondania, de mivel az ő ékes
szólása csak a hon szerelemre volt
berendezkedve, nem is jutott eszébe
semmi, ami a helyzethez illett volna.
Csak dörzsölte a kezét, nevetett, és azt
mondta: "Na, ez nagy meglepetés!"
Zsezsének pedig csak azért is egyszerre
széles jó kedvel lett. Azt mondta:
Pezsgőd, pezsgőd!
Afi Sándor pincéjében azonban nem
tartottak ilyenféle italt."
"Hallom!" mondta később az amerikainak
Aarfi. "Hallom, hogy jól megkopasztottak
abban a fránya bankban."
Potomság nyugtatta meg Huszt. Nem is az
az egypár gara bosszant, amit elemeltek
tőlem, hanem a tulajdon ügyetlenségem.
Azért eshetett meg velem, mert nem
ismertem eléggé a nyomorúságos magyar
viszonyokat.
Husnak egyébként
nem csak fájt vagyonának elvesztése, de
nagy erkölcsi fölháborodást is okozott
neki.
Ő az amerikai vá észjárásával
igen jól megértette azt, hogy az egyik
ember alkalmattán kifosztja a másikat.
A kifosztás műveletének vannak azonban
kötelező előföltételei és formaságai.
Én példának okáért a vasúti kocsiban
pisztolyt tarthatok az útitársaim orra
alá, és azt mondhatom nekik: "Hölgyeim
és uraim, kérem a pénztárcájukat.
Ekkor oly üzleti vállalkozásba megyek
bele, amelyen szépen nyerhetek, de el is
veszíthetek mindent,
mert akadhat az útitások között olyan
is, aki a tárcája helyett ugyancsak a
pisztolyát húzza ki és fejbe lő.
Az is megeshetik, hogy utólag még
elcsípnek és meglincselnek.
Kifozhatom embertársaimat úgy is, hogy
aranyércet találok Oregonban és
részvénytársaságot
alapítok.
Aki egy esztendő alatt 20000 dollárt
akar nyerni ezren, az el lehet reál
készülve, hogy ott hagyja az ingét.
Banklétemre azonban semmi körülményekhöz
sem tehetem meg azt, hogy ellopjam
valakinek a csekszámláját.
Ez olyan hitványság, mintha a kincstár
kiürítené a pénzes leveleket, amelyeket
postára adnak, vagy mintha az orvos
elvágná a narkózisban levő beteg torkát.
Nemcsak hitványság, de páratlan
ostobaság is. Mindenkinek azt kell
tennie, amiből él. Az úton álló és a
spekuláns a rablásból él. A bank, a
posta és a doktor azonban a
becsületességéből él. Ilyen
gondolatokkal emésztette magát az
amerikai. Azonban a csapás, amely érte,
inkább fölvillanyozta, mint megtörte,
mert az ő életfölfogása Szilárd erkölcsi
alapon nyugodott.
Ő ismerte magát, és tudta, az avarfi
család, ha leül vele hamisan kártyázni,
végül is bele fog bukni a játékba.
Egyelőre arra szorítkozott, hogy
mosolyogva beszélt a potomságról,
amelyet Guidó bankjában elvesztett.
Amellett elművölő szeretetre méltósággal
bánt jövendőbeli apósával, és nagyon
siette a lakodalmat.
Neki üzleti ügyekben sürgősen Angliába
és Amerikába kell mennie, és szeretné,
ha pálma vele utazhatna.
Ez lesz az ő nászútjuk.
Az öreg úrnak tetszett a sietség.
Legalább minden költséges parádé
nélkülesnek túl az esküvőn.
meg is tette a lépéseket, hogy megkapja
a szükséges diszpenzációkat.
Pálma igen boldog menyasszony volt.
Boldogságát fokozta Zsezse állandó rossz
kedve, amelyet a fiatalasszony már
titkolni se tudott.
Náz ajándékul az amerikai
egy 1200 tonnás gőz jachtot ajándékozott
a mátkájának.
A jachtt, melynek Butterfly volt a neve,
jelenleg a szan franciszcoi kikötőben
vesztegelt, de hus táviratti parancsot
küldött a kapitányának, hogy a hornfok
megkerülésével
siessen haladéktalanul nizzába.
10. fejezet.
A napokban történt, hogy lándori lenke
krófnő,
aki egy templomszőnyegen dolgozott,
kifogyott a sárga hímző pamutból.
Kelemenfibáró lovagesan fölajánlotta,
hogy átlovagol 21 házára, és hozza
Rosenberg boltjából.
Be is váltotta ígéretét.
Szerencsétlenségére azonban Rosenberg
nemcsak hímző pamutot, hanem borovicskát
is árult, amely italt a báró igen nagyon
kedvelt.
Ennek az lett a következménye, hogy
Kelemenfi, mikor újból nyeregbe akart
szállni, hirtelen és szó nélkül
lefordult a csodálkozó táltos Jobbik
oldalán.
Egy ócska batár közeledett éppen a posta
felől. A batárban Lándori kulcsárnője
ült néhány csomag és egy fikusz
tőtársaságában.
A kötelességtudó kulcsárnő fölállítta a
batárt, fölrakadta a bárót, paripáját
meg odakötte a sarogjához, azután
megindult Lándorfalva felé.
Keremenfi, aki még részeg állapotában is
békés hajlamúr volt, annyit mondott
csak, hogy sem nem semmi baj nincs.
Később fogai közé vette a szipkáját, és
rá akart gyújtani. Vagy 30 gyújtót
égetett el a szipka, amelybe elfelejtett
szivart tenni, sehogy sem akart
füstölni. Azután kidobta a kocsiból a
szipkát is, a tüzelőszerszámát is, és
megint azt mondta, semmi baj, nincs, sem
nem.
Mikor a batár elhaladt az avarfi kastély
kertje alatt,
a bár szeme megakadt egy fehér flanel
ruhás férfin, aki éppen egy vizslát
tanított taportírozni.
Kelemenfi ekkor kalapjával hátba ütötte
a kocsist, hogy álljon meg, és az
örömtől sugárzó arccal kiabálni kezdett.
Franci, Franci!
A Jenki megismerte a bárt és mosolyogva
lépett a kocsihoz. Akkor látta csak meg
az öregasszonyt.
Fránci, mondá a báró, itt van az
édesanyád. Majd az asszonyhoz fordult.
Látja, ez a francia.
A kulcsárnő mereven nézte az amerikait,
majd elsikoltotta magát. Jézus Mária,
Franci, hát igazán te vagy? húzta
szemébe, nyomta monokliát, és nyugodt
fölénnyel válaszolt:
"Édes asszonyság, én nagyon szeretném,
ha ilyen kedves és derék anyám volna, de
sajnos az én édesanyám régen nem él már,
hanem jó lesz, ha ügyel a báróra, mert
ki fog fordulni a kocsiból." Húzta itt.
Láthatóan nem érdekelt tovább a dolog.
Elfordult, és a kutyájának füttyentett.
A batár tovább döcögött. Az asszonyság
egy szót se beszél többet. A báró
azonban úgy elérzékenyedett, hogy
megeredtek a könnyei.
Franci nem akar ránk ismerni, mondta. Ő
nem szeret minket.
Otthon Lándorfalván valahogy szóba
került a dolog. Az öreg gróf, aki két
héttel azelőtt még hozzá akart adni a
leányát az amerikaihoz, most diadalmasan
a homlokára ütött. Ugye mondtam.
Azután szigorú vallatás alávette a
kulcsárnőt.
A szegény asszony nagyon meg volt
rémülve. Azt mondta, hogy neki valóban
van egy fia, aki évekkel ezelőtt
Amerikába szökött, és aki olyanféle
ember, mint a Hus egyházai nagyságos úr.
De erről ő igazán nem tehet.
Ő az mondta ellentmondás nem tűrő
határozottsággal a kegyelmes úr. Nekem
első pillanattól fogva gyanús volt a
fráter. tagadhatatlan, hogy komornyik
pofája van. Azzal leült és hosszú
levelet írt a budapesti német
főkonzulnak,
aki annak idején bemutatta neki husztot.
Közölte a főkonzulla gyanúkait, s arra
kérte, érdeklődjék 20 amerikai múltja
után, ha már bevezette a klubba.
És mivel benne volt a levélírásban, írt
az öreg avarfinak is. A gróf szinte
remeged a vágytól, hogy leleplezze a
nyomorultat, aki nem akarta elvenni
lenkeű méltóságát.
Sándor úr, alig, hogy megkapta
szomszédja levelét, lesijetett a Jenki
szobájába.
Minden jól megy, mondta sugárzó arccal.
Egy pár nap múlva megjön a dispenzáció,
s akkor hamarosan lagzit csapunk. Kérdés
azonban, hogy rendben vannak-e a te
írásaid is, mert azok nélkül nem
eskednek össze. Hus egy pillantást
vetett csak avarfi arcára, és rögtön
tudta, hogy az öreg valami gyanút
fogott. A bőröndjéből elővette acél
kazettáját, és kinyitotta: "Tessék!" Az
írásai ideális rendben voltak. Soha még
amerikai embernek annyi igazoló okmánya
nem volt, mint neki. Ezen nem szabad
csodálkoznunk, hiszen ismerjük
kalligrafikus tehetségét.
Mielőtt az öreg úr ártatlan arccal
lapozgatott a jövendőbeli veje
papírjaiban, húzt egy vastag
kéziratcsomót vett ki a szekrénykéből.
Van itt még valami, ami érdekelni fog az
édesapám emlékiratai, amelyeket halála
előtt nekem mondott Tolba.
Avarfi pápa szeme lecsúszott az orra
hegyéig, a tüskés szemöldöke pedig
felszaladt a homlok a közepéig. Hirtelen
elletette kezéből az írásokat, és a
kézirat utánnyúlt. Lapozni kezdett
Bennes, s mivel észrevette, hogy az
egyes fejezetek évszámokkal vannak
megjelölve, megkereste az 1849.
évet. 20 sort olvasott, és ekkor Ibolyas
színű lett a Réz Vörös arca. huszt
mosolyogva kivette kezéből a könyvet, és
visszatette a kazettába.
Fölösleges mondta, hogy fölizgasd magad
ezzel az olvasmánnyal. Én ismerem az
emlékirat minden sorát, de nem vettem
magamnak annyi fáradtságot, hogy
meggyőződjem.
Igaz-e nem-e, amit az öregem elmondott?
És mivel néhány nap múlva már az apósom
leszesz, alkalmasint nem is fogok
magamnak soha annyi fáradtságot venni.
A Varfi válasza így hangzott: "Jövő
héten megtartjuk az esküvőt." Mikor
elhagyta a szobát, a kis érts szekrényre
szakasztott olyan pillantást vetett,
aminővel nemrégiben huszt szemlélte a
bátori Erzsébet Gyöngy Égszerét rejtő
vasládát.
A Jenki hirtelen elhatározta, hogy a
délutáni vonattal Budapestre utazik. Azt
mondta, hogy dolga van az amerikai
főkonzullal.
A valóságban azonban csak tisztába akart
jönni a helyzetével.
A Varfi viselkedéséből azt
következtette, hogy valahonnan valami
veszedelem fenyegeti. Nem volt az az
ember, aki meglepeti magát az
eseményekkel, inkább szembeszállt velük.
Meg kellett tudnia, hogyan vélekedik
róla a főkonzul.
Amí igaz, kitart mellette, addig bátran
szembeszállhat vésszel zivatarral.
Ha azonban a főkonzul netán híreket
kapott volna hazurról, akkor nos akkor
ki kell valamit eszelni.
Budapestre érkezvén első útja a klubnak
szólt. A dohányzóban több úr
társaságában ott találta a német
főkonzult, aki valamikor bevezette ide.
A német egy meglepett pillantással mérte
végig húztott, majd elfordította a
fejét.
Ő is tud már valamit. Konstatálta az
amerikai. Azzal elővette leg együgyűbb
jenki arcát, és a főkonzulhoz lépett. Jó
napot, kedves Gróf. A német valami
dünnyögött, és zsebre tette a két kezét.
Ön talán rosszul van, szőr! kérdezte
Hus, miközben föltette monokliát.
A német gróf volt, és ami az ő szemében
még több volt, tartalékos tiszt.
Nem vagyok rosszul," mondta, de egy
órával ezelőtt nagyon különös híreket
hallottam önről.
Lesz szíves közölni velem a híreit?
Engem érdekel a dolog.
Az amerikai főkonzul kollégám értesítést
vett hazurról, hogy a metodista egyház
szomrot készül állítani az ön
édesatjának a híres konzervznak.
És önnek talán fáj, hogy a metodisták
nem önnek állítanak szobrot.
Másról van itt szó.
A metodonisták azért állítanak szobrot a
boldogult Hanszen úrnak, mert kitagadta
minden rokonát és összes vagyonát nekik
hagyta.
Ön tehát nem örökölhetett a konzerv
Hudzen után egy centet sem. S
Németországban ugyebár nem fognak kezet
olyan emberrel, akinek apja
hitközségeknek ajándékozza vagyonát.
Németországban nem fognak kezet olyan
emberrel, aki hamis nevet visel.
Hallottam, hogy a konzervnak
sohasem volt gyermeke.
Ezt is az amerikai kollégájától
hallotta. Tőle, ha többet akar tudni,
akkor forduljon egyenesen hozzá. Húzd
kiegyenesedett.
Nem fogok vele szóba állani, de
tudomására hozom a gróf úrnak, hogy el
fogom csapatni amerikai kollégáját.
Ő mosolyog.
Várjon néhány napig.
Az éjjel felutazom Bécsbe és kérdést
intézek a nagykövetünkhöz.
Aki egyébként személyes jó barátom,
vajon az unió azért fizeti-e
hivatalnokait, hogy azok ostoba és
gonosz pletykákat terjesszenek a
védelmükbe ajánlott amerikai
polgárokról?
Azt megteheti, válaszolt fagyosan a
német gróf. De önnön is elég tételt
fogok magamnak venni, gróf úr, nem
olyat, ami nőt ön gondol. Bécsből
Berlinbe utazom. A dolog megéri nekem a
kis fáradtságot,
és meglátogatom az ön császárát, aki egy
ízben már kitüntetett azzal, hogy
meghitt ebédre.
A császár úrhoz is lesz egy kérdésem.
A telivér Jenkinek szédítő magasságban
trónoló önérzete csenged kihúzt
hangjából.
A gróf kissé meghökkent.
Ő ismeri a császárt, és tudja, hogy az
különös előszeretettel viseltetik az
amerikaiak iránt.
Egy óceánon túli konzervbáró könnyebben
beférkőzhetik a dolgozó szobájába, mint
egy Brandenburgi gróf.
Ha az amerikai főkonzul értesülése
véletlenül téves volna, ebből rettenetes
ízetlenség kerekedhetik.
A császár nem érti a tréfát.
Mr. Huszt mondta a Gró.
Én azt hiszem, hogy mi mind a ketten ok
nélkül izgulunk.
Az én amerikai kollégám maga bevallotta
nekem, hogy eddig csak
magánértesüléseket vett önről.
Szakramentóban van egy nővére. Az írt
neki. Önnek talán igaza van, ha úgy
vélekedik, hogy egy diplomatának nem
szabad ilyenféle ellenőrizhetetlen
híreknek túlságos fontosságot
tulajdonítania.
Bár más részről tagadhatatlan, hogy a
bizalmatlanság
bizonyos fokig hivatalos kötelessége a
diplomatának.
Én egyébként abban a szerencsés
helyzetben vagyok, hogy megnyugtathatom
önt. Holnap kell Hamburgba érkeznie a
New Yorki postahajónak,
s három nap múlva már megkapja az
amerikai főkonzul hivatalos
értesüléseit,
amelyeket kormányától kért.
Bizonyosra veszem, hogy az értesülések
önrenézve kedvezők lesznek, és ismerve
amerikai kollégámat meg vagyok győződve,
hogy ő a maga jó szántából fog önnek
elég tételt adni.
Ami engem illett, semmi sem akadályoz
abban, hogy már most is kijelentsem,
hogy én önt kifogástalan gentlemennek
tartom.
A Gróf ezt olyan lojális arccal mondta,
ami nő csak egy porosz királytartalékos
tisztől telik. Huszt azonban nem tudott
neki megbocsájtani. Most már ő tette
zsebre a két kezét, miközben hátat
fordította a főkonzulnak, és elhagyta a
termet. Hust észrevette, hogy a
klubtagok bizonyos diszkrét tartózkodást
tanúsítanak vele szemben.
Ezek az ingatag magyarok néhány héttel
ezelőtt valósággal ünnepelték. Bár erre
nem volt semmi különös okuk. Most sem
tudnak róla semmi rosszat, de azért
mégis elfordították a fejüket.
A kártyaszobában azonban nagyon szívesen
fogadták.
A kártyások jó fiúk és keresztényi
elnézéssel vannak minden embertársuk
iránt, akinél pénzt szimatolnak.
Csak egy ember volt a kártyások között,
aki nem alkudott meg az elveivel. Guido
úr.
Szervusz, Guido! Kiáltott rá az
amerikai. Szervusz!" dünnyögte fagyosan
a képviselő úr, s azzal kijátszott egy
tref 10-est.
A jenki leült játszani, nyert is vagy
1000 Ft-ot. Azután hazament a
fogadójába.
Rossz szél kezd fújni az óceáról, mondta
magában. Három nap múlva, ha megjön az
amerikai posta, lecsap a menkő.
Ha optimista volnék, akkor abban
reménykedném, hogy a posta gőzös
hajótörést szenvedett.
Az észak-német Lloyd
steamerjeit azonban sajnálatos módon
ritkán ér ilyen sors.
Tehát három napom van még. Ezt a három
napot nem fogom átaludni, hanem
elkészülök a jövő eshetőségeire,
hogy méltó módon elkészüljön a jövendő
eshetőségeire. Mindenek előtt tiszti
egyenruhát és papiköntöst akart magának
szerezni.
A következő nap reggeli óráit
bevásárlásokkal töltötte az amerikai.
Egy katonai egyenruhaszállítónál járt és
egy papiszabónál.
Végül gyalogszerrel kisétált a távoli
külvárosba, és miután jó ideig
nézelődött az ócskavaskereskedők
tájékán, szóba állott egy ilyen
emberrel, aki azután bevezette a boltya
hátsó kamrájába.
Legyünk azonban diszkrétek, és ne
kövessük hősünket ezen az útján, mert
úgy lehet, hogy társaságunk zavarba
ejteni.
A 11 órai gyorsvonattal hazautazott
Mekint egy újonan szerzett fekete
bőrönddel fölszerelve.
Mikor a vonatja beért a matyóvári
pályaudvarra, ahol az államvasútit a
déli vasút keresztezi,
éppen szembe jött vele a húzt egy házai
vonat.
Ekkor az egyik ablakban megpillantotta
Avarfi Sándor arcát.
Egy másodperc tized részéig meglepette
néztek farkasszemet az üvegen keresztül.
Egy vastag gőzfelhő csapódott azután
közéjük, s mire a felhő szétfoszlott,
a két vonat már messzire járt egymástól.
Az öreg rossz híreket kapott Guidótól.
Kombinálta Jenki.
Most Budapestre megy, hogy tisztázza a
helyzetet.
48 óráig azonban várnia kell még, amíg
megérkezik a New Yorki posta.
A tudod, hogy 48 óráig nyugodtan
alhatik, jókedvűvé tette.
Egy néger nóótát kezdett fütyülni, s
kibontotta az újságot, melyet a
pályaudvaron vett.
Mielatt a híreket böngézte, szem
megakadt egy hamburgi táviraton, amely
az észak-német Lloyd
új turbinás gőzöséről, a Munhiáról
szólt.
Ez a hajó új világrekordot teremtett az
óceáni szolgálatban, amennyiben egy
nappal előbb érkezett Amerikából
Európába, mint az eddigi leggyorsabb
gőzösök.
Nagyszerű gyerekek a németek. mondta
elismerés hangján húzt, de azután
egyszerre kiesett szeméből a monokli,
hogy pukkad volna meg a kazánja, hiszen
ez a munhia az én postámat hozza, tehát
már csak 24 órám van.
Pálma a kastélykapujában fogadta
vőlegényét,
zavart, és kissé félénk mosoly ült
ajkán.
Tegnap este levelet vette Guídó úr
kezétől,
melyben azt írta, hogy a Jenki alig nem
szélhámos, és Pálma elkészült már arra
is, hogy sohasem fogja többet viszont
látni Husztott.
Hol járt ilyen sokáig? Kérdezte a leány.
Pálasz helyett az amerikai kivette
zsebéből az újságot és kis cikket
tartott pálma szeme elé.
Abban meg volt írva, hogy a francia
kormány 3 millióért áru akarja
bocsájtani
a hreszi híres kastélyt,
melyet valaha egyik Provancigó
építtetett kedvesének a kies
tengerparton.
Tegnap este távirati úton megbíztam
párizsi ügyvivőmet, hogy lépjen
alkudozásokra a francia kormánnyal.
Ma reggel végre értesítettek, hogy a
kormány elfogadta ajánlatomat.
A kastélyt magának ajándékozom, Pálma.
Igazán nagyon kedves. Mondta meghatottan
a leány. Azzal csókra nyújtotta husznak
a homlokát.
Most már inkább hajlandó volt elhinni,
hogy az öleg glándori és guidó
sületlenségeket írtak, és hogy az
édesapja rémeket látott.
Pálma csókja.
eszébe juttatott valamit a jenkinek.
Azt, hogy jó dolog volna, ha a
menyasszonyát hirtelen úgy magába tudná
bolondítani,
hogy a leány megbocsássa neki mindazt,
amit holnap hallani fog róla.
Regényekben az ilyesmit igen valószínű
módon szokták megélni, és van egy
daljáték is, talán a koldus diák, ahol
ilyen esetről van szó.
Huszta délután folyamán valóban úgy
viselkedett, mint egy boldogtalan,
akinek eszét megzavarta a szerelem.
Ő, aki eddig elé mindig meg tudta őrizni
a Jenki halvérét,
most egyszerre lobogó lángal égett.
Hamarosan kitűnt azonban, hogy a jegyes
pár szerepet cserélt.
Pálma, aki néhány nappal ezelőtt még
maga volt a forró odaadás,
most hűvös, nyugodt és jóam maradt.
A szegény leány ugyanis sehogy se tudta
kiverni fejéből Guido úr levelének egyik
mondatát.
Az amerikai főkonzul útonútfélen meséli,
hogy a konzerv vagyonának utolsó centjét
is a metodistáknak testálta.
Huszt végül megszégyenülten vallotta be
magának, hogy semmi hatalma nincs a
hófehér jéghegy fölött. Ott hagyta
pálmát a kis szalonban,
cigarettára gyújtott és kiment a kertbe.
Éppen jókor érkezett, hogy elcsípje a
postaszolgát.
Távirat tudho hoz pálma kisasszonynak
csak ide vele.
Habozás nélkül, de a ragasztó bélyeget
kímélve fölbontotta.
Kitűnt, hogy mennyire célszerű, ha az
ember olykor érdeklődik a mások
táviratai iránt.
Holnap reggelig maradok, akkor biztos
híreket kapok. Addig készülj a
legrosszabbra.
De ne térj döntőlépést semmi irányban.
Ügyelj magadra és a házra.
Ezt az öreg telegrafálta Budapestről.
Huszt azonnal beszólította francia
komornyikját.
Ez az elegáns naplopó unalmában a
kastélytól egy ágyúlövésnyire már minden
hajadonnak házasságot ígért.
Gontrán úr, mondta Jenki, olyan távirati
hírt vettem hazúról, hogy holnapután
útra kell kelnünk.
Hála Istennek! Sóhajtott a francia.
Megvárjuk a Varfi urat, elbúcsúzunk tőle
és elutazunk. Hová? Hamburgba és onnan
New Yorkba.
Hogy azonban megkönnyítsem magamnak a
búcsúzást. A háziaknak azt fogjuk
mondani, hogy egyelőre Budapestre
megyünk. Megértett?
Tökéletesen, uram. Én is tudok itt olyan
nőket, akik igen rossz névennék, ha
megtudnák, hogy Amerikába utazom.
Ön tehát holnap csomagolni fog. A
kocsisnak mondja meg, hogy reggeli
10-kor átmegyek Lándorfalvára a grófhoz,
hogy átadjam neki a ládát a
porcelánival, amit Budapestről rendelt.
Az amerikaiak két hölgy társaságában
költötte el este védjét. Zsse ő nagysága
ezúttal igen szeretetre méltó volt, és
valószínű, hogy jó kedvének a pálma
rossz kedve volt az okozója.
Amióta a fiatal lány azt janított, hogy
valami hiba van a vőlegénye milliói
körül, azóta állandóan attól retteget,
hogy Zse ne szétvehetné a dolognak.
Ezt az örömet pedig nem akarta
megszerezni szép sógor nőjének. Zsse nem
is tudott semmit, de azért a Mátkapár
nyomott kedve fölötte jó hatással volt
reá.
A kisársaság hamarosan szétoszlott.
10 óra felé már mélységes csend borult a
kastélyra.
Ekkor nes nélkül megnyílt a földszintes
sarokszoba ajtaja, és az amerikai
kiosont a kertbe.
Szürke sportruhában volt
sejemhálóinkben, a fején útsisapkát
viselt, a lábán pedig gumitalpú
teniszcipőt.
Mielőtt nyomon követnők hősünket
kalandos éjjeli útján, állapodjunk meg
egy pillanatra,
mert úgy érzem, hogy egy őszinte
vallomással tartozom türelmes
olvasóimnak.
Bevallom, eredetileg az volt a tervem,
hogy hallgatással fogom mellőzni az éj
történetét.
Ez azonban sajnos lehetetlen a mese
folytonossága szempontjából.
Arra határoztam tehát magamat, hogy
mindent híven el fogok mondani.
Előre látható, hogy a becsülés, mlyel
olvasóim elbeszélésem hőse iránt
viseltetnek,
tetemesen meg fog csorbulni.
Nem szándékom őt megvédelmezni.
Az ember szeretet azonban arra indít,
hogy olvasóimat emlékeztessem bizonyos
enyhítő körülményekre, melyek ladba
vethetők.
A büntetlen előéletet,
amely a bírósági eljárásban nagy
szerepet visz, nem feszegetem.
Rámutatok azonban Hust Hudson ifjú
korára és arra a körülményre, hogy a
Guidó féle bank bukása nagyon
fölizgadta, és némileg talán meg is
zavarta ítélő képességét.
Ezek után siessünk hősünk után.
Aki már a sötét kertben áll egy bokor
árnyékában, és mereven szemléli a
kastély felső emeletét,
ahol Avarfi Sándor hálószobája van,
és ahol, mint tudjuk, Bátori Erzsébetnek
vagyont érő gyöngy égszerét őrizték egy
régi vasláda fenekén.
A jenki oda akart feljutni.
Hogy miért nem ment föl egyszerűen az
emereti lépcső?
Mindjárt ki tudódik, ha egy röpke
pillantást vetünk a ház helyrajzára.
A család tudva levően az emeleti
szobákat lakta.
Az öreg úr szobájába két ajtónál
lehetett bejutni.
Az egyik ajtó a nagy folyosóra vezetett,
a másik egy kisebb kamrába, amelyet
fürdőszobának használtak.
A kamrából egy kárpitos ajtó pálma
szobájába vezetett.
Pálma szobájának a fűbejárata megint a
nagy folyosóra szolgált.
Aki a folyosó felül hozzá akart férkőzni
a kincses ládához,
annak vagy az avarfi, vagy a pálma
ajtaján kellett bemennie.
A két ajtó még a régi józsiványidőkben
készült, mikor az ajtókat vastag
tölgyfapalánkokból
faragták, és belülről kampóra járó
vasrudakkal torlaszolták el.
Huszt tudta, hogy Avarfi elutazása előtt
alaposan elzárta maga ajtaját.
Ezt csak dinamittal vagy faltörőkossal
lehetne kinyitni.
Hátra volt még a pálma ajtaja.
Ez azonban szintén nem jöhetett
kombinációba.
A szobába tehát az ablakon át kellett
bemenni.
Nem volt az ablakon vasrács, kérdi a
szíves olvasó. Volt.
Karnyi vastagságú rudakból kovácsolt, és
tüskés arabeszkekkel átfont rács volt
minden ablakon.
A fürdőszobának volt azonban egy két
araszny átmérőjű kerekszelő lyuka, azon
nem volt rács.
Tudva levő dolog, hogy a régi jó
időkben, amikor a huszti kastély épült,
még nem igen ismerték a fürdőszoba
intézményét.
Avarfi Sándor 20 esztendővel ezelőtt
sóhajtva bár, de meghajolva a haladókor
követelményei előtt, tetemes költségen
fürdőszobává alakította át a lakása
mellett levő sötét kamrát, s ekkor
törette ki a szóban forgó szelelő
ljukat.
Lássuk azonban, hogy mihez kezd Huszt.
Egy ideig csendben hallgatja egy
csalogány Méla énekét.
Azután a pitvar utolsó oszlopa mellé
oson, és ott néhány ügyes fogással
gyorsan felkószik a villámhárítón az
emeletig.
Az emeleti ablak alatt egy arasznyi
szélességű kiugrása van a falnak.
Accát a falnak fordítva kiterjesztett
karokkal lépked a kiugráson.
Két becsukott ablak előtt halad el ezek
Zsezse űysága ablakai.
Azután meg kell kerülnie a
sarokoszlopot, mely az oldalszárnyat a
főépülettől elválasztja.
Megint két ablak ez a kis szalon, három
ablak az ebédlő,
két ablak a Sándor úr szobája.
Most ott van a kerekszelőjuk előtt.
Megpróbálja, hogy kinyissa az ablakot,
de belülről be van reteszelve.
Rámástól be akarja nyomni, de az
lehetetlen.
Ekkor egy ökölnyi darab viaszt vesz ki a
zsebéből, azt odaragasztja az üveghez,
és a gyémánt gyűrűjével egy tenyérnyi
lapot kivág az üvegből.
A viasszal azért fogja az üvegdarabot,
hogy annak lehulló cserepei zajt ne
csináljanak.
A lyukonád benyúl a karjába, megkeresi
az ablak reteszét és kinyitja.
A szelelőjük igen szűk, de az ilyen jó
termű legény be tud férkőzni minden
résen, ahová be tudta szorítani a fejét.
A fürdőszobában van, balra van pálma,
jobbra avar fiú rajtaja.
A jobb oldali ajtó be van zárva, de a
kulcsa a zárban van. Nes nélkül
kényitja, aztán kiveszi a kulcsot az
árból, és beoson az öreg hálószobájába.
Egy kis lámpás villan meg a kezében.
Miután meggyőződött, hogy csak ugyan
egyedül van a szobában, kulccsal bezárja
az ajtót. Azután egy karos székbe ül és
cigarettára gyújt. Eddig jól ment
minden.
Mi elszívta a cigarettáját, már
kipihente a fáradtságát is.
Most letette egy székre zseblámpását, és
annak fénye mellett szemügyre vette a
ládát.
A padlóba hatalmas kőlap volt beépítve.
Annak testébe fúródtak be
vasgyökerekként a láda csavarjai.
Emelő darukkal se lehetett volna
kimozdítani helyéből.
Erre azonban hus nézete szerint nem volt
semmi szükség.
Ő egy seemkendőt vett ki a zsebéből, és
abból különféle acélszerszámokat
csomagolt ki, mely szerszámok némileg
orvosi műszerekhez hasonlítottak.
A vasláda, mely talán azt várta, hogy
kalapáccsal és vésővel fognak neki esni,
kunyosan összecsucsolította a kulcsukát,
mintha azt akarná kérdezni: "Hát ez meg
mi! A láda öreg volt és naiv, és nem
ismerte a modern technika vívmányait.
Húzt néhány vékony acélpálcát szorított
egymás mellé, és beillesztette a
kulcsjukba.
Jó ideig tologatta és illeszgette a
pálcákat.
A vén láda e provokációra azzal felelt,
hogy Zordon arccal összeszorította a
bordáit.
Na, velem ugyan megjárja az úr,
gondolhatta magában. A következő
pillanatban Krcs már megnyílt a zár.
Ha érezni tudott volna a láda, akkor
olyan formán érezhette volna magát, mint
egykor az első páncélos lovag, akit
oldalba lőttek az első puskával.
A jeni kinyitotta a láda födelét, és
keresgélni kezdett benne. Először is egy
papírlapon akadt meg a szeme, kezébe
vette és megnézte.
A saját írása volt az öreg Konzerv
emlékiratainak borítéklapja.
Hogyan került ez ide, hiszen ő a
kéziratot az acél kazettájában tartotta.
Alávalóság, megloptak. Dörmögte dühösen.
A kézirat maga nem volt sehol. Azt
alkalmasint már elégedette az, aki
ellopta.
bürtokot talált a láda fenekén, a kezébe
vette és kinyitotta.
A fekete bársony szelíd fénnyel
ragyogtak bátori Erzsébet, mogyorónyi
gyöngyjei.
A Jenki megkönnyebbülten sóhajtott föl.
Már attól tartott, hogy a furfangos öreg
magával vitte az égszert.
Miután zsebretette a kincset, tovább
keresgélt a ládában.
Ránézve értéktelen írásokon kívül csak
néhány antik érmet és egy zápfogat
talált. A fogat azért őrizte meg a
Varfi, mivel arannyal volt plombozva.
Sokáig kellett vesződni, amíg újból be
tudta zárni a ládát. Azután a
rendkedvéért néhány vaszilánkot nyomott
be a zárba.
Ez arra való, hogy a Varfi ne tudja
kinyitni.
Még tudós lakatost kerít, eltelik bele
egy fél nap.
Az amerikai megnézte az óráját, még
éjfél se volt. Ugyancsak jól kihasználta
az idejét, elhagyta a szobát és bezárta
maga után az ajtót. De ekkor gigszert
adott. Érthetetlen, hogyan követhetett
el ilyet, de bizonyos, hogy
megcselekedte.
A sötétségben rálépett egy plé mosdótál
szélére, amely a padlón állott.
A tál ágaskodva fölpattant, körülszaladt
a szobában, és foragosan nekivágódott
pálma ajtajának.
Azután búgva körbeforgott, míg végül
elült. Te barom, sziszegta a Jenki.
Máig se bizonyos, hogy kinek mondta, a
tálnak-e vagy önmagának.
Azután sive fölmászott a fürdőkát
szélére, hogy elérje a szelelőat,
de pillanatban megnyílt a túlsó ajtó. A
szobába világosság áradt.
Pálma állott előtte égő gyertyával a
kezébe. Jézus Mária, ki az? Az amerikai
leugrott a kádról, és térdre vetette
magát a leány előtt. Én vagyok pálma. Te
az Istenért mit akarsz itt?
Őrült vagyok, bűnös vagyok, beismerem.
Te tettél ilyenné pálma.
Oly hidegen és ellenségesen viselkedtél
egész nap, hogy elvetted az eszemet. Nem
tudtam aludni, nem tudtam gondolkodni.
Éreztem, hogy nem élem túl az éjszakát,
ha nem látlak, ha nem nyerek tőled egy
jó szót.
Te nem szeretsz, Pálma. Ó, te nem
szeretsz.
Kelj föl, szegény barátom, és nyugodj!
Megszólt Pálma.
A Jenki fölemelkedett, és halálos
szomorúsággal tekintett Pálmára.
Azután egyszerre szikrázni kezdett a
szeme. Ó, pálma! áltotta szenvedélyesen.
Huszt! Szólt parancsoló hangon a leány.
Ne feledd, hogy mivel tartozol nekem és
a háznak.
Hogyan tudtál ide bejutni?
A szelelő lyukon állt. A kertben
bolyongtam az imént, mert a te
kegyetlenséged
elvette az álmomat, és azon tanakodtam.
Nem volna a jobb, ha Kurtán végeznék
magammal egy pisztolylövéssel.
Akkor megláttam az ablakodból kiáradó
gyertyafényt. Ha még egyszer láthatnám,
csak még egyszer. Villant át az agyamon.
Feljöttem a villámhárítón, és most itt
vagyok.
Őrült vagy szörnyülködött a leány. És ha
meglátott volna valaki?
A halduklót nem érdeklik etiket
kérdések. Betette oda sötét daccal húzt.
És mit akarsz most itt?
Tudni akarom, hogy mi a szándékod velem.
Te nem vagy már az, aki voltál pálma. Te
megváltoztál. Mi történt veled?
Ugyan, Jenki, legyen már eszed. Mire
való így félrevelni a harangokat?
Nem változtam meg, de a szerelmesedből
mennyasszonyod lettem.
Most már a női okosságom is azt
parancsolja, hogy másképp viselkedjen
veled szemben, mint annak előtte.
Az amerikai ábrázata kiszélesedett.
Hihetetek neked, pálma, nem igaz tehát,
hogy kiábrándultál belőlem? Megesküdjem.
Ó, ha adnál egy csókot.
Pálma megcsoválta a fejét. Ma egyet sem.
Holnap este annyit, amennyit akarsz.
Az amerikai postától teszi függővé a
csókyt. Gondolta magában, húzt. Azután
hangosan mondta, miért épp holnap.
A kérdés nem ejtette zavarba pálmát. A
mai nap rám nézve igen szomorú.
évfordulója szegény anyám halálának,
de évél már elmúlt mondta arcát na
vitással húzt. Pálma azonban nem
alkúdozott tovább.
Szód se többet, ha szeretsz, eredj!
A jis sójtva föl akart mászni a
fürdőkádra.
A lány azonban visszaparancsolta.
Az ajtón átedj.
A hálószobáján átvezette vőlegényét,
és miután előbb kissé hallgatózott az
ajtón, kieresztette a folyosóra.
Majd holnap, holnap súgta utána.
Jenki a szívéhez kapott, és igen jól
esett neki, mikor ujjaj alatt
megroppant. Csejte vár asszonyának
ékszere.
Így aztán nem is fájt neki túlságosan,
mikor meghallotta, hogy az okos pálma
kétszer megfordítja az ajtó kulcsát.
Az éj viszonttagságai ezzel még nem
értek véget. 20 lépés csetett meg a
lépcső irányában a sötét folyosón,
amikor hirtelen becsapódott mellette egy
ajtó, s az ajtó mögött egy halálra
rémült női hang kiáltozni kezdett.
Segítség, rablók, gyilkosok!
Az ajtó zsezse ő nagysága ajtaja volt, a
hang pedig ő nagysága hangja.
A jelkihabozás nélkül megnyomta a
kilincset. Az ajtó nem volt bezárva.
Zsse teljesen felöltöztem, a szoba
közepén állott
gyertyával az egyik és revolverrel a
másik kezében.
A két karja úgy remegett, hogy a gyertya
és a pisztoly összeverődtek.
Mi baj? kérdezte az amerikai.
Jó ideig tartott, míg az asszony
megismerte. Te vagy az? Na, hála
Istennek, mi történt itt? Ki ijesztett
meg? Borzasztó dolgok történtek. Képzeld
csak, jó egy órával ezelőtt történt, én
már az ágyamban feküdtem, hogy egy
emberi alak surrant el az ablakom előtt
az emeleten, hiszen az lehetetlen.
Láttam, teljesen ébren voltam.
Amikor az első ablak előtt elhaladt,
magam is azt hittem, hogy talán a szemem
káprázott.
Fölültem az ágyamban, és a második
ablakra figyeltem. Ott újból fölbukkant.
Láttam az árnyékát is, amit a szoba
padlójára vetett. Ez nagyon különös
dolog. Konstatálta a Jenki.
Rögtön fölkeltem. Folytatta az asszony,
és fölfegyverkeztem.
Egy óra óta ülök itt pisztollyal a
kezemben, és egyebet se teszek, mint
félek.
Most végül megembereltem magam, és
elhatároztam, hogy átmegyek pálmához.
Szépen kinyitottam az ajtót, amikor egy
sötét alak jött velem szemben. Nem
tudtam, hogy te vagy, és elkezdtem
kiabálni. Ő nagysága leült egy székre. A
nagy félelme kezdett már oszlanozni.
"Mit kerestél te az emeleten?" kérdezte
később.
Én is valami különös neszt hallottam a
fejem fölött, és feljöttem, mert eszembe
jutott, hogy itt védtelen nők vannak.
Bejártam azonban az egész házat, és nem
találtam semmi gyanús de most már
megyek.
Beszéltél már Pálmával? Kérdezte az
asszony. Nem, és nem is akarok vele
beszélni. Á, és miért nem? Pálma néhány
nap óta igen furcsán bánik velem.
Magam is észrevettem, de hát mi ennek az
oka? Hát nem tudod?
Sejtelmem sincs róla, hiszen előttem
mindent eltitkolnak.
Akkor megmondom,
a menyasszony féltékeny rád, reám.
Annyira féltékeny, hogy három nappal
ezelőtt el akart tiltani attól is, hogy
beszéljek veled. Azt mondta, ha még egy
szót szólok hozzád, akkor felbontja az
eljegyzésünket.
Guidoné haragosan nevetett. Pálma kígyó
mondta mély meggyőződés hangján. Te
pedig szamár vagy, kedves barátom.
Miért volnék szamár? Csodálkozott az
amerikai.
Többek között azért is, mert amerikai
vagy, és mert minden amerikánus szamár.
Még ő mer példálózgatni, hogy fölbontja
az eljegyzést. És mihez kezd azután?
Egész Európában nincs férfi, aki
elvenné, mert a legtöbb európai ember
már jegyben járt vele egyszer. Egy ilyen
bivaj naiivívságú jenkinek kellett
átúsznia az óceánon, hogy főkötő
aláhozza ő nagyságát.
És ahelyett, hogy térden csúszva
zarándokolna el a radnai
boldogasszonyhoz,
ahelyett még ő mer föltételeket szamni.
Nos, én csak azt mondom neked, hogy
megérdemled a sorsodat.
Huszt elgondolkodva nézte Zsezsét.
őszintén szólva magam is furcsálom ezt
az egész dolgot. Mondta Mélá. Amerikában
egészen másképp volt.
Az öreg Carnegy fölajánlotta nekem a
lánya kezét és Funderg, ma is haragosom
még, hogy nem vettem el az ő ketti húát.
Itt Európában azonban úgy bánnak vele,
mint az ákról szakadtal.
Ennek magad vagy az oka. Tanácsolj,
Zsez, mit tegyek?
Köszönöm, de én már nem ártom magam a
dologba. Úgy is tudom, hogy reggel
megint bocsánatot fogsz kérni ő
nagyságától.
És ebédnél reám se mered emelni a
szemedet.
Huszt, te gyáva vagy. Félre ismersz,
Zsezse? Tudod, hogy mi jár már napok óta
a fejemben?
Nos, jár egyáltalán valami a fejedbe?
>> Itthogy pálmát, és búcsú nélkül
visszautazom Amerikába.
Ezt az őrangyal ott tanácsolta neked.
Nem hiszem azonban, hogy megfogadd.
Ha akarod, holnap reggel utazom. Erre a
becsület szavamat adom. Amerikai
szavadat? Észak és dél-amerikai
szavamat. Zsezsén valóságos örömmámor
vett erőt. Most már nem fél többet a
zsiványoktól. Semmitől sem félt már.
Jenki, ha ezt megtennéd, felséges volna,
isteni volna.
Megteszem egy föltétel alatt. Nem látok
egészen tisztán a dologban. Nem tudom,
hogy a pálma iránt érzell, vagy a hozzám
való jó indulatot szólt-e hozzám. A
gyűlölet szavára ne hallgasson,
keresztény ember. Na de édes barátom,
viszont én nem gyűlölöm pálmát.
Én csak igazságos vagyok vele szemben.
Ami pedig a hozzád való jó indulatomat
illeti, nagy mamlasznak kellene lenned,
ha kételkednél benne. Te különben csak
ugyan nagy mamlasz vagy, drága barátom.
Ne vedd rossz néved az őszinteségemet,
és eredj aludni.
Husztkor leült Zsezse mellé a kerebetre,
és azt mondta: "Köszönöm, egy csöppet se
vagyok álmos." Az a kérdés: "Akarod-e,
hogy holnap fölbontsam az
eljegyzésemet?"
"Akarom, akarom, ezerszer is akarom."
válaszolt Zsezse.
Az író zárszava.
A türelmes olvasó talán emlékszik még,
hogy ezt a történetet Huszti Huszt
mondta el nekem,
miközben az aténi
olimpijtól
a nimfák hegyéig sétáltunk.
Még az este kifizettem a 400 drahmát,
melyet föltételesen odaígértem neki.
Éppen zsebre akarta tenni a pénzt,
amikor eszembe jutott valami.
Az ön elbeszélésében
van néhány homályos pont. Ő ugyebár azt
mondja, hogy nagy szüksége van a pénzre.
Nagy szükségem van rá, mert Amerikába
akarok menni, hogy föllépjek a küszöbön
álló választásoknál.
Képviselő akar lenni. Milyen programmal
lép föl?
A konzervpárt programjával.
S mire kell önnek az én pénzem
választási költségre?
Ne növettesse ki magát, kedves uram. A
választási költségemet a párt fogja
előlegezni.
Az ön pénze azért kell nekem, mert nem
szeretek második osztályon utazni az
óceánon.
De hiszen önmagával hozta bátori
Erzsébet nyakékét.
Kérem, ne is juttassa eszembe az
átkozott ékszert.
Mikor ide érkeztem, első dolgom volt,
hogy megbecsültessem egy hozzáértővel.
Tudja, hogy mennyit akart te adni?
Kíváncsivá tesz. 3000 frangot.
De hiszen Avarfi Sándor 300000 Ftra
becsülte,
ebből láthatja, hogy az öreg megcsalt, a
gyöngyök hamisak.
A Varfi régóta eladta az igazi,
bizonyára sajnálta a tőkéjét kamat
nélkül heetni,
és műöngyöket tett a helyükbe, hogy
elbolondítsa az embereket. Mindössze
30-40 kisebb fajtájú igaz Gyöngy van az
égszerben.
Ezek azonban oly ügyesen vannak
elhelyezve, hogy megtévesztik a
felületes szemlélőt.
De hiszen ez szerint ő nagyon ráfizetett
az európai kirándulására.
Nem elég, hogy Avarfi Sándor
eltulajdonította édesapám birtokait.
Na erről inkább ne beszéljünk.
Pardon? Én tényleg úgy beleéltem magamat
a konzervsen fiának a szerepébe, hogy
ilyen kis botlások megesnek velem. De
azért való igaz, hogy mindenki
becsapott. Guido elszedte a pénzemet, az
öreg ellopta a vagyontrő kéziratomat.
A konzerv Hudzon emlékiratait, Pálma
pedig na de róla inkább ne is
beszéljünk. De Zsse Zezse igen, de
rakasan viselkedett velem szemben.
Igaz, hogy csak pálma iránt érzett
gyűlöletből tette, de ezt meg tudom neki
bocsájtani.
Én egyébként nem vagyok szentimentális
ember, de most bevallom, alig várom már,
hogy viszont lássam Amerikát.
Odát őszintébbek és könnyebben
áttekinthetők a viszonyok.
Ott a becsületes ember, becsületes, a
kalandor pedig kalandor.
Önöknél tömegesen vannak leplezett
kalandorok, akik a becsületes és előkelő
ember kiváltságait élvezik, és így nagy
fölényben vannak a hivatásos kalandor
fölött. Ez azonban nem tiszta játék.
Mit szól ön például ahhoz, hogy azoknak,
akik engem kifosztottak, módjukban van,
hogy csendőrökkel üldöztessenek? Nos,
nem válaszoltam a kérdésére. Húzt azután
maga is válat vont, és így szólt: "Se
baj, legalább jól muladtam a pénzemen.
Tanultam is egyet mást. Amerikában a
milliárdos kisasszonyok nagyon szeretik
az európai arisztokratákat.
Ha Európában el tudtam játszani a
konzerv váró szerepét, Amerikában
rátérhetek még a feudális nagyúr
szerepére is. Ez attól függ, hogy
milyenek a politikai kilátásaim.
Huszt úr kezet fogott velem, és
elbúcsúzott tőlem.
Azóta se láttam. Szeretném azonban, ha
túl az óceánon kegyeibe fogadná a sors.
>> [zene]
[zene]
[zene]
UNLOCK MORE
Sign up free to access premium features
INTERACTIVE VIEWER
Watch the video with synced subtitles, adjustable overlay, and full playback control.
AI SUMMARY
Get an instant AI-generated summary of the video content, key points, and takeaways.
TRANSLATE
Translate the transcript to 100+ languages with one click. Download in any format.
MIND MAP
Visualize the transcript as an interactive mind map. Understand structure at a glance.
CHAT WITH TRANSCRIPT
Ask questions about the video content. Get answers powered by AI directly from the transcript.
GET MORE FROM YOUR TRANSCRIPTS
Sign up for free and unlock interactive viewer, AI summaries, translations, mind maps, and more. No credit card required.